A tiszakécskei volt úttörővasút 1971-ben indult, 1200 méteres útszakaszon. Az 1990-es évekre jelentősen csökkent az utasszám, a pálya állapota miatt szünetelt is a forgalom, majd 2009-ben végleg bezárt.
Tavaly nyáron azonban 12 év szünet után ismét megnyitották, a korábbinál nagyobb, de még mindig csak 1600 méteres pályával. Mindezt 471 millió forint európai uniós és magyar állami támogatásból valósították meg - számolt be az RTL Híradó.
Összehasonlításképpen: az öt kilométeres felcsúti kisvasút 600 millió forintba került. Egy semmibe vezető gyalogos átkelőhellyel épült tiszakécskei kisvasút pedig csaknem félmilliárd forintból.
Az útvonalon három megállót alakítottak ki, a végállomáson kocsiszínnel. A pálya a helyi fürdőtől indul, majd a közösségi házhoz érkezik. A tavaszi szünet utolsó napján a kocsik a kocsiszínben voltak, az állomásépület zárva volt. A hivatalos menetrend szerint a kisvasút csak szombaton és vasárnap üzemel.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint ez is egy olyan uniós támogatással megvalósított beruházás, ami biztosan nem viszi az országot se előre, se hátra. A kisvasútról a képviselő fotókat is megosztott közösségi oldalán.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?