A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Nemzeti Sportközpontok közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A nyertes feladata a Puskás Aréna épületéhez és rendezvényeihez kapcsolódó vagyon- és biztonságvédelmi feladatok, továbbá a rendezvénybiztosítási feladatok ellátása.
Kapcsolódó
A létesítmény "alap üzemelési" őrzési feladataihoz egy napra legfeljebb 12 fő szükséges. A tervezett idő napi 204 óra, évi 77 500 óra, amely lehívására az ajánlatkérő kötelezettséget vállal.
A korábbi kiírás alapján a keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított egy év időtartamra jön létre. A megállapodás hatálya legfeljebb két alkalommal, további egy-egy évvel meghosszabbítható a szerződéstervezetben meghatározott feltételek szerint.
A nyertessel december 23-án kötött szerződést az ajánlatkérő. Indult még a tenderen az EUK-Holding Kft. is.
Korábban a Napi.hu megírta, egyedüli ajánlattevőként a solymári Garden Group Kft. tarthatja karban a Puskás Aréna pályáját, nettó 180 millió forint keretösszeg erejéig. A 2020-as központi költségvetésből a stadion üzemeltetésére és működtetésére 1 milliárd 876 millió forintot biztosított a kormány.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket