Az elmúlt évek egyik gyakori problémája volt a társasházakhoz tartozó, osztatlan közös tulajdonban lévő teremgarázsokban található parkolóhelyek adásvétele. Ha valamelyik tulajdonos piacra dobta a lakását, akkor a többi tulajnak elővásárlási joga volt a parkolóhelyre, az időigényes eljárás miatt pedig a lakást is nehezebben lehetett eladni.
Így az eladónak néha hónapokat kellett kutakodnia egy-egy tulajdonostárs címe után, és egyesével értesíteni őket, ami jelentős adminisztratív és pénzügyi terhet jelentett.
Új korszak kezdődött a társasházakban
Május 2-ától azonban már elég az adásvétel szándékáról szóló hirdetményt kitenni a társasház közös használatú helyiségeiben, nem kell külön szólni a többi tulajdonosnak. Soklakásos társasházban eddig is így jártak el az eladók, de néhány helyen ez nem tetszett a földhivatalnak, és elvárták a közvetlen, tértivevényes értesítést.
A bíróság májusig ítélhetett úgy, hogy ha a többi tulajdonost nem értesítették postán, de három éven belül egyikük meg akarja venni a parkolóhelyet, akkor élhet elővásárlási jogával és megtámadhatja az adásvételt.
A parkolóhelyek külön helyrajzi számot kapnak
Májustól álláshely kategóriában már parkolóhelyeket is lehet nem lakáscélú ingatlanként regisztrálni.
Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a parkolóhelyek külön helyrajzi számot kapjanak, ezáltal a teremgarázs nem szükségszerűen kerül közös tulajdonba – mondta Tóth Angéla, a DLA Piper Hungary ingatlanjogi csoportjának szenior ügyvédje. Ez az épülő és tervezett társasházaknál meg fogja oldani a problémát, viszont a jelenleg is közös tulajdonban álló teremgarázsok esetén módosítani kell a társasházi alapító okiratot. Ehhez azonban az összes tulajdonosnak le kellene mondani az elővásárlási jogáról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket