A hatóságok egyelőre halálos áldozatokról nem adtak hírt, de nem lehet kizárni, hogy vannak emberek a romok alatt - írja az MTI-re hivatkozva az atv.hu.
Hírügynökségi jelentések szerint az épület tetőszerkezete szakadt be, és a legfelső, ötödik emelettől a másodikig dőltek össze a szintek. Sajtóértesülések szerint nagyjából 80 embert sikerült biztonságba helyezni.
A baleset oka egyelőre nem ismert. Orosz hírügynökségek értesülései szerint az érintett épületrészt éppen felújították. A TASZSZ orosz hírügynökség azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy Alekszandr Beglov, Szentpétervár ügyvivő kormányzója a helyszínre látogatott.
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat