A kormány célja, hogy a leromlott állapotú területek, illetve városrészek rehabilitációjának megvalósításában segítsen. Ezért korábban döntés született, hogy a használaton kívül került vagy alulhasznosított, rossz fizikai állapotban lévő, környezetszennyezéssel terhelt egykori ipari és gazdasági területek fejlesztését a kormány kiemelten támogatja.
A rozsdaövezeti akcióterületek kijelölése érdekében megalakult Rozsdaövezeti Bizottság elnöke Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára. A testület tagjai:
- Gyutai Csaba, az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. ügyvezetője,
- László Tibor Zoltán, az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára,
- Szabó Ferenc, a Miniszterelnökség koordinációs és elemzési főosztályának főosztályvezetője
- és Zeke Janka, a Miniszterelnökség jogi ügyekért felelős helyettes államtitkára.
A beérkezett javaslatokat a tárca előzetesen megvizsgálja, ez főszabály szerint 45 napig tart, majd az előzetes vizsgálat alapján alkalmasnak ítélt kezdeményezéseket részletes, minden szempontra kiterjedő vizsgálatnak is alávetik.
Ez utóbbi vizsgálat eredményének megfelelően alakítja ki 30 napon belül a Rozsdaövezeti Bizottság véleményét a javasolt területek rozsdaövezeti kijelölésével kapcsolatban. A végső döntést ezt követően a kormány hozza meg.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás