Az 1900 és 1902 között az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság megbízásából épített ingatlannak az elmúlt száz évben hányatott sorsa volt, jelenleg leromlott állapotban van. A BDPST Group műemléki értékek restaurálását is magában foglaló beruházása után azonban a modern kor követelményeinek megfelelően újul meg, és üzlethelyiségeket, illetve lakásokat és irodákat hoznak létre benne.
Nem ez az első, műemléki értékeket mentő beruházása a BDPST Groupnak, jelenleg is gőzerővel zajlik a Turai Kastély rekonstrukciója - írta közleményében a BDPST.
Célunk, hogy fejlesztéseink révén megóvjunk és új funkcióval ruházzunk fel jellemzően műemlékvédelmi státusszal bíró épületeket, így ez a beruházás tökéletesen illeszkedik a BDPST Group profiljába - mondta Tóth Judit, a BDPST Group vezérigazgatója.
A volt tőzsdepalota szomszédságában található négyemeletes, historizáló épületben hollywoodi produkciók is forogtak, többek között a Kém, a Die Hard 5, a Maigret felügyelő, illetve a Vörös Veréb című filmek egyes jeleneteit is az épület falai között vették fel.
A 2015-ben alapított BDPST Group ingatlanfejlesztő és szállodaüzemeltető vállalkozás. A BDPST Zrt. tulajdonosa Tiborcz István, a cég mintegy 20 százalékos befolyással rendelkezik az Appeninn Nyrt.-ben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?