A közbeszerzési eljárás eredményét az ajánlatkérő Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A Modern Városok Program keretébe tartozó - azaz állami támogatásból megvalósuló - felújítás a 2377 négyzetméter bruttó beépített területű, műemlék színházat érinti. A színpadtechnikához tartozik majd - egyebek mellett - 68 profil fényvető, 62 lencsés fényvető, 10 derítőlámpa, 12 rivaldalámpa, 6 készlet fejgéprendszer és 98 mozgófejes fényvezető is.
A helybeli székhelyű nyertes céggel június 29-én kötött szerződést a város. Indult még a tenderen a Magyar Építő Zrt. is.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Kiderült, mekkora béremelésre számíthatnak idén a dolgozók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba