"Bár a kiutalási időszak rövidítése elsőre technikai változtatásnak tűnhet, de a gyakorlatban fontos lesz, mivel a lakástakarékkal rendelkezők hamarabb juthatnak a megtakarított pénzükhöz"- idézi a portál Gergely Pétert, a BankRáció.hu szakértőjét.
A lakástakarék-konstrukciók népszerűsége érthető, mivel az egyik legjobb hozamú megtakarítás a piacon azoknak, akiknek van lakáscélja, akár vásárolni, akár korszerűsíteni akarják a lakásukat. A kiutalási időszak csökkenése miatt pedig a lakástakarék-szerződések éves hozama a BankRáció.hu számításai szerint emelkedhet. A lakástakarék-konstrukciókkal akár több mint 10 százalék feletti éves hozam elérhető.
"Az állami támogatás miatt a lakástakarék-szerződések feltételei közel azonosak. Ugyanakkor nem mindegy, melyik céggel kötünk szerződést. Ugyanis egy-egy lakástakarékos cég akár több tízezer forintot is elkérhet a szerződéskötéskor, ami jelentős kiadás annak fényében, hogy az állami támogatás 20 ezer forintos havi megtakarításnál 72 ezer forint évente" - mondta a szakértő.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra