Ahogy azt korábban a Napi.hu is megírta, a XII. kerületi önkormányzat közbeszerzést írt ki egy sportcsarnok és egy parkolóház építésére a Kútvölgyi úton. A sportcsarnok 1200 négyzetméteres küzdőtérrel és 500 négyzetméteres kiegészítő helyiségcsoporttal rendelkezik. A küzdőtéren lesz egy 20x40 méteres kézilabda pálya, amely keresztben két kosárlabda pályára osztható. A parkolóházban két szint fedett, egy szint pedig nyitott lesz. A nyitott részben 180, míg a fedettben 300 autónak jut hely. A közbeszerzést ellenérték megadása nélkül írták ki.
A pontos helyszín sem volt eddig ismert, az csak a Magyar Építők beszámolójából derül ki. A beruházást a Kútvölgyi út és a Szilágyi Erzsébet fasor mellett futó villamosvágányok közötti háromszögtelken valósítják meg. A területen jelenleg csak fák vannak, valóban kihasználatlan, ha csak azt nem vesszük számításba, hogy a téli hónapokra kanyarodva többnyire hajléktalanok verték fel ott a sátraikat. Az erdős rész hasznosítására vagy rendbetételére eddig sehonnan nem mutatkozott akarat.
Kapcsolódó
A szomszédban áll az évek óta felújításra - pontosabban annak folytatására váró - Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbje. Az egykori pártkórház az év végével teljesen átkerül az egyetemtől a XII. kerület fenntartásába. "A régi szakrendelő megújult első emeletén három János kórházi járóbeteg-rendelés - a nőgyógyászat, a fül-orr-gégészet és a gasztroenterológia - kezdte meg működését vadonatúj műszerekkel, július 1-jétől pedig átveszik az eddig az egyetem által fenntartott szakrendeléseket. A tervek szerint a kórház összes járóbeteg-rendelése a Kútvölgyi úti szakrendelő megújuló épületébe fog költözni, aminek rekonstrukciójára hamarosan kiírják a tervezési közbeszerzést" - írta a tervekről a kerület portálja.
Az épület rossz állapotán már amerikai viccoldalakon is röhögtek, azzal a felirattal terjedtek róla képek, hogy "ez nem Csernobil, hanem egy működő magyar kórház". A legutóbb azért emlegették, mert a hírek szerint az intézményben az előírásokkal ellentétben nem működtek a klímaberendezések a műtőkben.
A másik szomszéd pedig a közmondásosan romos állapotban lévő Szent János Kórház. Ez a tervek szerint súlyponti, vagyis centrumkórházzá alakul át a következő években. De pontos részletek nem ismertek a beruházásról, csak elvi szinten merült fel eddig az átalakítás, így a kritikusan rossz állagú épület továbbra is inkább bomlik, semmint szépül.
Sportcsarnok egyébként több is van a környéken. Az egyik az egy-két utcányira lévő Vasas Pasaréti Sportcentrum. Itt működik az egyesület kosárlabda, utánpótlás labdarúgó, atlétika, vívó, sakk, sí, és tenisz szakosztálya is a megfelelő infrastruktúrával. Pár buszmegállónyira pedig elérhető a Hegyvidéki Sportközpont is, ahol még uszoda is üzemel. Még közelebb pedig ott van az MTK Városmajori Kosárlabda- és Vívócsarnoka.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását

Radikális reform jön a közétkeztetésben: kitiltják az iskolákból ezeket az élelmiszereket

Ezeknek a szakmáknak harangoztak: mi már tudjuk, kikre lesz szükség
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Bárhol lecsaphat a zivatar, csak négy vármegye úszhatja meg

Anyák szja-mentessége: a kormány adott ajándékot meg nem is

Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa
