A férőhelybővítési program keretében összesen kilenc: egy ezer és nyolc ötszáz fő befogadóképességű új magyarországi börtön épül egyszerre és a tervek szerint 2018 második fél évére kell elkészülniük. Valamennyi intézményben lesz fogház-, börtön- és fegyházfokozatú körletek - mondta a lapnak Lajtár József vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági és informatikai helyettese.
Döntően Kelet- és Délkelet-Magyarországon épülnek az új börtönök. Az egyik fő szempont az új fegyintézetek helyének kiválasztásakor, hogy az elítéltek a lakóhelyükhöz a lehető legközelebb tölthessék le a büntetésüket. Borsodban már eddig is kevés volt a férőhely, ezért döntöttek Ózd mellett. Szabolcsban előfordult, hogy 200-250 százalékos telítettséggel üzemelt a megyei börtön, Kemecse és Csenger megépítésével várhatóan jelentősen csökken majd ott a zsúfoltság. Kunmadarason épül az egyetlen ezerfős fegyintézet. Hajdú és Békés megye börtöngondjait a komádi és a békési új létesítmény orvosolja majd, míg a Dél-Dunántúlon a komlói új fegyintézet csökkenti majd a zsúfoltságot. Észak-Magyarországon pedig a Bátonyterenyén épülő intézet.
Egy férőhely kialakítása mintegy tízmillió forintba kerül. A kormány az egész programra - benne az üzemeltetésre, a személyi állományra - 102 milliárd forintot hagyott jóvá. Ezután adják be a pályázataikat a börtönépítésre jelentkező vállalkozások. Az még kérdéses, milyen ajánlatokat tesznek,
és az mire lesz elég. Maga a program 2500 új munkahelyet teremt - ezek kivétel nélkül olyan munkák, amelyeket kizárólag nem fogvatartottak láthatnak el; fegyőr, nevelő, és a többi - magyarázta a szakember.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is