Megtörni látszik az eddigi, a kínálat szűkülését jelző trend. Az év első öt hónapjában ugyanis több mint 250 ezer lakóingatlan hirdetést adtak fel a
magánszemélyek és ingatlanközvetítők, ez jókora növekedést jelent. 2014 és 2018 első öt hónapjában ugyanis 180-242 ezer eladó lakás került az ingatlan.com kínálatába.
Budapesten a magánszemélyek majdnem 16 ezer lakóingatlant hirdettek meg eladásra január és május vége között, ami 10 százalékkal több mint egy évvel korábban. Az ingatlanközvetítők kínálatával együtt ez több mint 130 ezer meghirdetett új lakás és ház, ami ugyan 5 százalékkal kevesebb mint egy évvel ezelőtt, de 2014-hez viszonyítva 40 százalékos a bővülés - hangsúlyozzák az elemzést készítők.
A megyei jogú városokban egy év alatt 16 százalékkal több mint 55 ezresre bővült a friss kínálat. A községekben több mint 20 ezer eladó lakóingatlan került a piacra eddig az idén, 13 százalékkal több mint tavaly ugyanebben az időszakban. A többi városban az év első öt hónapjában 8 százalékkal nőtt a friss kínálat, majdnem 43 ezer lakást és házat hirdettek meg eladásra.
Balogh László, a portál vezető szakértője a trendfordulót jelentő kínálatbővülést elsősorban a csok júliusi bővítésével, a falusi csok bevezetésével és a babaváró támogatás elindulásával magyarázza. Az újonnan elérhető támogatások segítségével költözést tervezők léphettek most piacra, bekalkulálva, hogy egy-egy lakás eladása 2-3 hónapot is igénybe vehet.
A kínálat bővülése az árak alakulásában azonban nem ígért trendfordulót, az élénkülő kereslet miatt továbbra is a drágulás várható a következő
időszakban, de az áremelkedés üteme mérséklődhet az elemző szerint.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák