Tavaly mintegy 151 ezer tranzakció történt a magyar ingatlanpiacon, s ebből 2716 esetben nyújtottak be ingatlanszerzés iránti kérelmet az erre kötelezett külföldiek - adta hírül a Duna House.
Az előző négy esztendő mélypontja a 2020-as év volt, amikor csupán 2,2 ezer alkalommal fordultak a kormányhivatalhoz jóváhagyásért, míg a legtöbb kérvény (több mint 3,5 ezer) 2019-ben érkezett. (Külön kormányhivatali engedély nélkül az EU, az Európai Gazdasági Térség tagállamai, valamint Svájc állampolgárai vásárolhatnak ingatlant Magyarországon.)
Az ingatlanárak emelkedése 2022-ben sem mérséklődött, ahogyan az az EU-s tagállamok többségénél is tapasztalható. Az Eurostat szerint Magyarország Észtország után a második, ahol a legnagyobb mértékben (152 százalékkal) nőttek a lakásárak 2022 első negyedévében. Az árnövekedés várhatóan hatással lesz a magyar vásárlók mellett a külföldiek befektetési kedvére is, azonban náluk az árfolyammozgás okozta változások pozitív képet is mutathatnak - véli Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetője.
Az értékesítők körében végzett felmérés alapján nem csökkent a külföldiek érdeklődése a balatoni ingatlanpiacon, azonban némiképpen átalakult a kereslet 2022-ben. A német és a holland családok már nem a vízparti ingatlanok, hanem főként az autentikus parasztházak iránt érdeklődnek a belső-somogyi területeken, önfenntartó gazdálkodás reményében keresnek nagy kerttel rendelkező ingatlanokat.
A háború miatt az orosz befektetők szinte teljesen eltűnhetnek 2022-ben az ingatlanpiacról, az Ukrajnából érkezők pedig egyelőre a bérleti piacon jelentkeztek nagyobb számban.
A hivatalos adatok alapján szerint a külföldi ingatlanszerzési kérelmek többsége (76 százalék) fővárosi házra vagy lakásra vonatkozott, a legnagyobb számban, a tranzakciók 36 százalékában, a kínai ügyfelektől. Körükben a legkedveltebb befektetési terület a főváros, azon belül pedig Angyalföld, a X. és a IX. kerület volt – akárcsak 2020-ban.
Az izraeli befektetők aránya 5,2 százalékra mérséklődött, az általuk lezárt tranzakciók több mint fele a fővárosi VII. kerületben történt. Nem sokkal lemaradva, 5 százalékkal az Egyesült Királyság állampolgárai következnek a sorban, számukra a VI. kerület és Debrecen volt a legvonzóbb, míg az ügyletek közel 4 százalékát kitevő amerikai vevők fő célpontja Pécs volt.
A befektetési szempontból népszerű térségek listáján a fővárost Pest, Zala és Hajdú-Bihar megye követi. A tulajdonszerzés 91 százalékban adásvétel útján történt, de volt példa ajándékozásra és cserére is.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket