A program forrása egyharmad részben vissza nem térítendő EU - s támogatás, a fennmaradó kétharmad finanszírozásában szeret kap a ZFR rendszer kvóta értékesítéséből befolyó pénz, saját és önkormányzati forrás, és az MFB panelfelúíjtási hitel kerete.
Az arányok kialakításáról még tárgyalnak - mondta a miniszter. Jelenleg mindössze annyit lehet tudni, hogy a Panel II. program finanszírozásánál 40 milliárdos MFB hitelkeret állt rendelkezésre, ebből 30 milliárdot már lekötöttek, a februárban induló harmadik programhoz a maradék 10 milliárdot várhatóan szintén 40 milliárdra emelik, de mint Németh Lászlóné fogalmazott, a lehetőségek e téren korlátlanok.
Horváth Attila Imre, fejesztés és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtikár hozzátette, a Panel III. megvalósítása, a komplex - szigetelés, ablakcsere, gépészeti felújítás, megújuló energiatermelés - felújítás mintegy 500 milliárd forintnyi megrendelést biztosít 2020-ig az építőiparnak.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek