A Nemzeti Eszközkezelő programjában érvényesíthető lakbér kiszámításának módját a kormány a társadalmi szolidaritást szem előtt tartva és az Otthonvédelmi akciótervben foglaltakkal összhangban rögzítette - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A kormányrendelet alapján kiszámítható, arányos bérleti díjakat határoznak meg. A megoldás a nehéz helyzetbe került hiteladósok érdekét és az állami források ésszerű felhasználását egyaránt szolgálja.
A kormány a lakbérszámítás módjának meghatározásakor figyelembe vette a nehéz helyzetbe került hiteladósok fizetőképességét és a bérbeadó Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-t terhelő üzemeltetői, fenntartói kötelezettségeket is. Ennek megfelelően a fizetendő lakbér alapja a lakóingatlan hitelfelvételkor megállapított forgalmi értékének 1,5 százaléka. Ezt az összeget a bérlő 12 hónapra elosztva havonta, egyenlő összegekben fizeti meg. Így egy 15 millió forint forgalmi értékű ingatlan esetében a lakbér havi 18 750, egy 10 millió forint forgalmi értékű ingatlannál pedig 12 500 forint lesz. A bérlő által fizetendő lakbér összege évente a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző éves infláció mértékével megegyező mértékben emelkedik.
Mivel az állami tulajdonba került lakóingatlanokat a Nemzeti Eszközkezelő a hatékonyabb fenntartás és üzemeltetés érdekében helyi önkormányzat tulajdonába adhatja, ezért e lakóingatlanok esetében a bérleti díj mértékét a lakástörvénnyel összhangban az érintett önkormányzatok állapítják meg.
Az Otthonvédelmi akcióterv keretein belül létrehozott eszközkezelő feladata a jelzáloghitel-törlesztés miatt súlyosan eladósodott, a gazdasági válság miatt kiszolgáltatott helyzetbe került családok lakhatásának hosszú távú biztosítása. Az eszközkezelő a nehéz helyzetbe került hiteladósok ingatlanát állami forrásból megvásárolja és azt a korábbi tulajdonos számára bérbe adja.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot