A közlemény szerint a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkárt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nevezte ki. Közölték azt is, hogy az államtitkárt a miniszteri biztosi feladatokért sem pluszdíjazás nem illeti meg, sem a jelenleginél nagyobb apparátust nem vehet igénybe.
Jelezték: L. Simon László államtitkárként a budai Várnegyed megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Terv koordinálását is ellátja.
A Magyar Közlönyben november 24-én jelent meg: a budai Várnegyedben helyezi el a kormány a BM-et és az NGM-et. A Belügyminisztérium az I. kerületi Országház utca 28-32., illetve az Úri utca 49-51. szám alatti ingatlanegyüttesbe költözik, míg a Nemzetgazdasági Minisztérium a Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanban kap helyet.
A kormányhatározat szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszternek az a feladata, hogy folytassa le a szükséges egyeztetéseket a Magyar Tudományos Akadémia elnökével az érintett ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni