Kevés törvénymódosítást előzött meg annyi tervezet, mint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. XXIII. törvényt (a továbbiakban: Ktv.) átalakító 2001. évi XXXVI. törvényt. A jogszabály-módosítás a Ktv. közel egy évtizedes alkalmazása során felmerült számos kérdésre választ ad, ugyanakkor több frissen bevezetett rendelkezés már a hatálybalépéssel egyidejűleg vitákat indukált. Kételkedők és optimisták ugyanakkor vélhetően egyaránt osztják a közigazgatás egyik klasszikus teóriáját, miszerint a közszolgálat lelke az előmeneteli rendszer. Mindennek alapján valószínűleg közös nevezőre jutnak abban is, hogy a Ktv.-nek a köztisztviselői életpályát meghatározó új fejezete – különös tekintettel a díjazási szabályokra – a korábbiakhoz képest az alkalmazottak többségénél bőkezűbbé teszi a közszolgálatot. A KÖZTISZTVISELŐ BESOROLÁSA A közszolgálati előmenetel meghatározó eleme a besorolás, ennek rendszere garantálja a pályán történő előrejutást, különös tekintettel a köztisztviselő iskolai végzettségére és közszolgálati jogviszonyban töltött idejére. Az előmenetel konstans paramétere az iskolai végzettség foka, amely meghatározza a besorolási osztályt, azt, hogy a köztisztviselő a felsőfokú vagy a középfokú iskolai végzettségűek „létráján” halad-e előre. A rendszer változó eleme elsődlegesen a közszolgálati jogviszonyban töltött idő, amely egyrészt meghatározza a közszolgálatba bekerülő köztisztviselő besorolását, másrészt a besorolási, azon belül pedig a fizetési fokozatok közötti előrehaladást. Változó, a besorolást módosító elemként tekinthetjük az előrehaladás tempóját gyorsító egyes jogintézményeket (például címzetes és szakmai címek). A Ktv. 23. §-a alapján a köztisztviselőt iskolai végzettségének és a közszolgálati jogviszonyban eltöltött idejének megfelelően kell besorolni. Az iskolai végzettség foka döntő jelleggel bír az előmenetelre. A felső-, illetve középfokú végzettséggel rendelkező köztisztviselőknek elkülönült besorolási táblájuk van, amely az eltérő besorolási megnevezéseken túlmenően a fizetési fokozatokhoz kapcsolódó más-más összegű szorzószámok alapján eltérő lehetőségeket biztosít – nagyobb ívű pályát rajzolva az egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkezőknek. A besorolás ténylegesen lényeges szempontja, hogy egy adott munkakör betöltéséhez milyen iskolai végzettség szükséges. A köztisztviselő végzettsége másodlagos, hiszen nem önmagában a tudás, hanem a munkakör ellátásához nélkülözhetetlen szakismeret a fontos. Azonban sem a Ktv., sem végrehajtási rendeletei nem tartalmaznak a munkakörökkel kapcsolatos szabályozást, így a jogszabályban nem definiált munkaköri megnevezések miatt marad a köztisztviselő képesítésének, iskolai végzettségi fokának figyelembevétele. A besorolás nem jelent problémát abban az esetben, ha a köztisztviselő iskolai végzettsége szerepel a feladatköre ellátásához szükséges jogszabályban rögzített képesítési előírások között. A jogértelmezés során fejtörést okozhat az az eset, ha a köztisztviselő iskolai végzettsége nem minősül szakirányúnak. A közszolgálati jogviszony érvényes létrehozatalához ilyenkor feltétlenül szükséges olyan szakképesítés, amely a feladatköri képesítési megnevezések között szerepel. Egyértelmű az is, hogy nem szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, de felsőfokú szakirányú szakképesítés megléte esetén a köztisztviselőt a felsőfokú iskolai végzettségűek közé, a korábbi terminológiával élve, „ügyintéző I.”-nek kell besorolni. Megítélésünk szerint viszont nem lehet így eljárni, ha a köztisztviselő nem szakirányú felsőfokú iskolai végzettsége mellett az ellátott feladatkörnél elfogadott, de csak középfokú szakképesítéssel rendelkezik. Ekkor a köztisztviselőt a középfokú iskolai végzettségűek közé kell sorolni. A törvény rendeltetésszerű alkalmazása alapján ugyanis önmagában nemcsak a megszerzett iskolai végzettség foka, hanem annak szakirányú jellege, szakirányú minősítés hiányában pedig a szakképesítés foka a mértékadó a besorolás meghatározásakor. Amíg a képesítési paraméterek a besorolási osztályt határozzák meg, addig a közszolgálati jogviszonyban töltött idő azt rögzíti, hogy a köztisztviselő előmeneteli pályájának melyik szakaszában tart. A Ktv. 72. §-ának (1) bekezdése szerint a közszolgálati jogviszonyban töltött időbe a közszolgálati alkalmazás mellett a munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban, bírósági szolgálati, illetve munkaviszonyban, ügyészségi, hivatásos szolgálati jogviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban töltött időt kell alapul venni azzal, hogy a munkavégzési kötelezettséggel nem járó, megszakítás nélkül hat hónapot meghaladó időtartamból hat hónapot kell beszámítani. Ezzel szemben a tizennégy éven aluli gyermek ápolására, gondozására, továbbá a tartós külszolgálatot teljesítő dolgozó házastársa által igénybe vett fizetés nélküli szabadság teljes időtartama közszolgálati jogviszonyban töltött időnek minősül. A törvény értelmező szabálya példálózó jelleggel meghatározza a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok legfőbb fajtáit, ezek különösen a bedolgozói munkaviszony és a munkavégzési kötelezettséget magában foglaló szövetkezeti tagsági viszony, a szakcsoporti tagsági viszony, a vállalkozási és megbízási szerződésen alapuló, valamint a személyes közreműködéssel járó gazdasági és polgári jogi társasági, ügyvédi és az egyéni vállalkozói tevékenység. Ezen túlmenően közszolgálati jogviszonyt növelő időnek számítanak olyan állapotok, státusok, amelyek munkavégzéssel kapcsolatos jogviszony fennállását nem követelik meg. Így a köztisztviselő besorolási, valamint fizetési fokozatának megállapításánál figyelembe kell venni sor- és tartalékos katonai, valamint polgári szolgálatának időtartamát, továbbá az 1992. július 1-jét megelőzően munkaviszonyban töltött időként jogszabály alapján elismert időből – tekintet nélkül arra, hogy annak ideje alatt munkavégzésre irányuló jogviszony fennállt-e vagy ilyen jogviszony fennállása esetén érvényesült-e munkavégzési kötelezettség hat hónapon keresztül (pld. felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányok). ***********az utolsó mondatból szerintem hiányzik valami********* A közszolgálati jogviszonyban töltött időbe beszámítandó jogviszonyok és egyes státusok áttekintése során a Ktv. „munkavállalóbarát” szabályozása regisztrálható. A köztisztviselői szempontból kétségtelenül előnyös beszámítási szisztémának ugyanakkor humánpolitikai árnyoldalai is vannak. Csak a jogviszony tartama a figyelembe veendő besorolási szempont, a jogviszony tartalma (pld. az ellátott feladat jellege, a betöltött munkakörhöz szükséges iskolai végzettség) abszolút irreleváns. Így – némileg sarkos példát hozva – a besorolásnál ugyanolyan módon kell beszámítani kétesztendőnyi jogtanácsosi gyakorlatot, mint ugyanilyen tartamban megbízási szerződés alapján ellátott kutyasétáltatást. A besorolásnál a törvény nem értékeli a szakmai múltat, teljesen eltérő szakmai értékű pályát magukénak tudható munkavállalók kinevezésükkor azonos pozícióba kerülhetnek. Egy több évtizede középfokú iskolai végzettséggel dolgozó köztisztviselő a munka mellett megszerzett diplomájával ugyanabba a pozícióba kerül, mint a vele azonos ideje alkalmazásban álló, de a pályakezdéstől felsőfokú iskolai végzettséggel, s ennek folytán magasabb szintű szakmai rutinnal rendelkező kollégája. A sematikusnak tűnő szabályozást a törvény címadományozási, valamint a várakozási idő lejárta előtti előresorolásra vonatkozó, illetve az előmenetelben átmenetileg visszatartó szabályai teszik differenciáltabbá (lásd részletesen a „pályagyorsítás és pályalassítás” címszó alatt!). A rendszer változó elemei juttatják el a köztisztviselőt a besorolási szisztéma egyes besorolási fokozataira, melyek fizetési fokozatokra tagolódnak. A besorolás két sarkkövének (iskolai végzettség, közszolgálati jogviszonyban töltött idő) rövid analizálása után összevetve az új – július 1-jén életbe lépett – és a hatályon kívül helyezett szabályokat megállapítható, hogy mindkét struktúra legfeljebb harminchét év közszolgálati pályán töltött idővel számol, illetve számolt, azonban mindez eltérő szerkezetben kerül felosztásra a korábbiakhoz képest. A kilenc besorolási fokozatot a felsőfokú iskolai végzettségűek besorolási osztályában hat váltotta fel (gyakornok, fogalmazó, tanácsos, vezető tanácsos, főtanácsos, vezető főtanácsos), mely besorolási fokozatokhoz – egyezően a megelőzővel – összesen tizenhét fizetési fokozat kapcsolódik. Az egyes fizetési fokozatok közötti várakozási idő nem azonos. Az előmenetel első fázisában gyorsabb tempójú az emelkedés. Az életút első négy évében esztendőnként változik a fizetési fokozat, ezt követően (a 4-16. év között) kétévente emelkedik a törvény által garantáltan a fizetési fokozat, az életút harmadik szakaszában (a 16-tól a 25. évig) három év közszolgálati jogviszony kell a magasabb fizetési fokozat eléréséhez, a legérettebb korszakban pedig (25. és 37 év között) minden negyedik évben nő a fizetési fokozat; harminchét év közszolgálatban töltött idő után a fokozat változatlan. A középiskolai végzettségű köztisztviselők besorolásánál a hét besorolási fokozat csökkent háromra (előadó, főelőadó, főmunkatárs), az előmenetelnél figyelembe vehető harmincnégy év harminchétre emelkedett, a közszolgálati jogviszony időtartamát tizenöt helyett tizenhét fizetési fokozat tagolja. A pálya első szakaszában (0-12 évig) a fizetési fokozatok közötti várakozási idő két év, mindez a pálya második felében (12-27 év között) három év, az életút harmadik fázisára a várakozási idő ismét két esztendő. A fizetési fokozatokhoz szorzószámok tartoznak. A törvénymódosítás talán legnagyobb erénye, hogy legalább két ütemben markánsan emeli a szorzószámok összegét. Illusztrálásként a kezdet és a vég: a korábbi szabályok szerint a pályára kerülő diplomás gyakornok egyes fizetési fokozatához tartozó szorzószám 1,25 volt, ez július 1-jétől 1,84, legkésőbb 2003. július 1-jén pedig 2,1. A korábban pályája végén lévő szakfőtanácsos 3,40-es szorzószámmal bírt, ez jelenleg 5,22, legkésőbb 2003. július 1-jétől 6,0. Arányaiban közel hasonló a változás a középiskolai végzettségű köztisztviselőknél. A Ktv.-módosítás ígérete szerint 2001 végéig külön törvény rendelkezik a szorzószámok teljes mértékű vagy több szakaszban (legkésőbb 2003. július 1-jéig) történő bevezetéséről. A KÖZTISZTVISELŐ DÍJAZÁSA A méltán elismerendő markáns szorzószám-emelkedés az érem egyik oldala. Az illetmény megállapításánál ugyanis a szorzószám mellett a másik tényező az illetményalap, melyet évente az állami költségvetésről szóló törvény állapít meg. Ennek összege 2001-re 30 600, 2002-re 33 000 forint, törvényi garancia, hogy az illetményalap tárgyévi mértéke nem lehet alacsonyabb az előző évinél (Ktv. 42. § [3] bekezdés). A köztisztviselői alapilletmény az illetményalap és a fizetési fokozat szorzószámának szorzata. Az így meghatározott, a Ktv. 100 százalékos beállási szintjének megfelelő mértékű illetmény munkáltatói jogkörben meghatározott eltérítési lehetőségei az új szabályokban jelentősen szigorodnak a korábbiakhoz képest. A törvénymódosítás hatálybalépéséig egyrészt az alapilletmény legfeljebb 20 százalékkal csökkenthető, illetve legfeljebb 40 százalékkal megemelhető volt. Ezen túlmenően bizonyos létszám- és bérgazdálkodási előírások betartása mellett személyi illetményt is lehetett biztosítani, melynek felső határára a jogszabályi rendelkezés nem vonatkozott. Az új rendszer két szempontból is korlátozóbb. 2003. január 1-jétől csak teljesítményértékelés alapján nyílik lehetőség a köztisztviselői alapilletmény eltérítésére, másrészt az eltérítés mértéke pozitív és negatív irányban legfeljebb 20 százalék lehet (Ktv. 43. § [4] bekezdés). (2002. december 31-ig teljesítményértékelés nélkül is el lehet térni az alapilletménytől.) A törvénymódosítás ezzel összefüggésben a munkáltatónak lehetőséget ad a kinevezés egyoldalú módosítására (Ktv. 14. § [1] bekezdés a) pontja), a teljesítményértékelés alapján a hivatali szervezet vezetője évente változtathatja az alapilletményt az említett korlátok között, mindez pedig befolyásolja a köztisztviselő illetménykiegészítését is, mivel az alapilletmény százalékában kerül megállapításra. (Az illetménykiegészítés mértéke – iskolai végzettségtől és a foglalkoztató közigazgatási szerv jellegétől függően – 10 és 50 százalék között változhat.) Az új díjazási rendszer bevezetése – a többségében kedvező hatása mellett – azok esetében okoz problémát, akiknél a munkáltató élt a korábbi törvény adta lehetőségekkel, és az alapilletményt jelentős százalékban megemelte, vagy személyi illetményt állapított meg. A szorzószám-növekedésből eredő illetménynövekedés esetükben korlátozott, személyi illetményben részesülőknél pedig a július 1-jei törvénymódosítás sok esetben nem is eredményez bérfejlesztést. E köztisztviselői kör részére az első béremelési lehetőség jövő év elejétől nyílik meg. A törvénymódosítás hatályba léptető rendelkezései ugyanis előírják, hogy mindazok, akiknél a július 1-jétől hatályba lépett illetménynövekedés nem éri el a köztisztviselő már megszerzett illetményét, 2002. január 1-jétől – a KSH adatainak alapulvételével – legfeljebb az előző évi infláció mértékével és a bruttó hazai össztermék együttes százalékos növekedésének felével egyező mértékű illetményemelésben részesülhetnek (2001. évi XXXVI. tv. 104. §). Mindez azonban nem alanyi jogosultság, az esetleges béremelésről a munkáltató mérlegelési jogkörében dönt. Az illetményemeléssel egyidejűleg szűkebb differenciálási lehetőséget teremtő díjazási szisztémának óhatatlanul vannak buktatói, ezek közé tartozik az a rövid távú (várhatóan néhány éves) nivelláció, melyet az új illetményrendszer bevezetése előidézhet. Mindez azt jelenti, hogy a törvény biztosította illetményemelési mértékek és korlátok alapján a korábban jobb munkája alapján megemelt összegű alapilletményben vagy személyi illetményben részesülő köztisztviselő és az igencsak átlagosnak minősíthető kollégája közötti díjazási különbözet jelentősen csökkenhet, amely a munkavállalók megfelelő humánpolitikai motiváltságát is redukálhatja. A törvénynek a díjazás egységesítésére irányuló, az egész közigazgatásra kiterjedő törekvését támasztja alá továbbá az a szabály, amely az önkormányzatok képviselő-testületének az illetményalap megállapítására vonatkozó lehetőségéről rendelkezik. Eszerint megszűnt az önkormányzat azon lehetősége, hogy a költségvetési törvényben meghatározott illetményalaptól a köztisztviselők javára korlátlan mértékben eltérhessen, mégpedig úgy, hogy pozitív irányú eltérés törvényellenes, a költségvetési törvényben meghatározott zsinórmértéket viszont legfeljebb tíz százalékponttal az önkormányzat képviselő-testülete „alulmúlhatja” (Ktv. 42. § [3] bekezdés). Olyan gazdagabb büdzséjű önkormányzatoknál, melyek a törvénynél magasabb összegben állapították meg az illetményalapot, mindez az előbb említettekkel azonos nivellációs problémát jelenthet, korlátozhatja vagy többeknél be is fagyaszthatja a bérnövekedést. A Ktv. a díjazási limiteket előíró szabályok kijátszását is kizárja, ugyanis – néhány privilegizált helyzetben lévő munkáltató kivételével – a törvény szerint naptári évenként legfeljebb hathavi illetménynek megfelelő összegű jutalom fizethető. Így a jutalmazás színlelésével nem lehet megkerülni az illetmény összegének korlátozására vonatkozó új törvényi rendelkezéseket. A közszolgálati előmeneteli rendszerhez kapcsolódó illetményrendszer egyik továbbra is megmaradó problémájaként vethető fel annak viszonylagos szociális érzéketlensége. Az előmeneteli rendszerben a köztisztviselő szociális érzékenysége fordítottan arányos az előmeneteli táblán elfoglalt helyével. Így minél magasabbra emelkedik valaki, annál kevésbé szoros a kapcsolat a megélhetés alapfeltételei és az illetményalap összege között. Az illetményalap növekedése elsődlegesen a pályájuk első szakaszában lévőket, és közülük is különösen a középiskolai végzettségű köztisztviselőket érinti. A költségvetési törvényben foglalt illetményalapról szóló döntéskor ugyanakkor nemcsak a legrosszabbul fizetettek megélhetési körülményeire kell figyelemmel lenni, hanem számításokat kell végezni, van-e elegendő pénz a magasabb vezető pozícióban lévő köztisztviselők díjazásának kifizetésére. A mindenkor hatályos alapilletmény összegétől függ ugyanis a közigazgatás – részben vagy egészben – a Ktv. személyi hatálya alá tartozó valamennyi alkalmazottjának díjazása, a minisztertől az érettségizett pályakezdő előadóig. Ha a megélhetés, a szociális vagy a létminimum biztosításának költségei az infláció miatt emelkednek, a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő, a mindenre legérzékenyebben reagáló köztisztviselői kör alapilletményét – a rendszer egységessége miatt – külön növelni nem lehet. Az illetményalap-emelésnél a legjobban fizetettek illetményét is figyelembe kell venni, ily módon a rendszer nem megfelelő tagoltsága teszi azt egyben szociálisan kevésbé fogékonnyá. Eltérően a közszolgálat másik nagy törvényétől, a közalkalmazottitól, a köztisztviselőknél egységes módon kerül meghatározásra az azonos vezetői beosztásokat betöltők díjazása. A közalkalmazottaknál a magasabb vezetői, illetve vezetői állásokat a törvény pótlékkal honorálja, így elképzelhető például, hogy egy ötven- és egy harmincéves általános iskolai igazgató díjazásában jelentős különbség lesz, tekintettel arra, hogy az idősebb kolléga húsz évvel több időt töltött a pályán, ezért illetménye jóval magasabb, csak a vezető státusért biztosított pótlék mértéke azonos. Humánpolitikai és munkajogi szempontból a Ktv. szabályozása szerencsésebb. Mivel a közszolgálati jogviszonyban a beszámított időtől függetlenül azonos a vezetői felelősség és az elvárás, e munkavállalói kör díjazásának mértékét helytállóan nem a pályán eltöltött idejük befolyásolja, hanem a Ktv.-ben vezetői szintenként azonos összegben megállapított alapilletmény, illetve bizonyos körben a vezető beosztásért járó illetménypótlék (Ktv. 45-46. §-ok). Bár nem direkt módon tartozik az illetmény-előmenetelhez, közvetett befolyásoló szerepe miatt szükséges megemlíteni az idegennyelv-tudási pótlékra vonatkozó egyik megváltozott szabályt. Angol, francia és német nyelv esetében a pótlék alanyi jogon jár (Ktv. 48. § [6] bekezdés). Mindez azt jelenti, hogy a köztisztviselő nyelvpótlékra jogosult lesz – függetlenül attól, hogy azt munkája során használja-e vagy sem. A szabály kétségtelenül ösztönöz a három nagy európai uniós nyelv vizsgával igazolt módon történő elsajátítására, ugyanakkor a munkavállaló nyelvtudása nem önmagáért van. Mindebből munkáltatójának kell profitálnia oly módon, hogy azt az alkalmazott feladatainak ellátásakor használja, és ellentételezésként ezért kap idegennyelv-tudási illetménypótlékot. A bérpótlékkal (illetménypótlékkal) kapcsolatos általános elvárás, hogy fizetése akkor indokolt, ha a munkavégzés során olyan körülmény merül fel, amelyet a bér (illetmény) megállapításakor nem vettek figyelembe. A nyelvpótlék a munkakör többletfeltételeként jelentkező idegennyelv-használatot és nem a nyelv puszta ismeretét honorálja. Mindezért ellentmondásos az első pillantásra köztisztviselő-párti jogi megoldás. Előállhat ugyanis olyan nemkívánatos helyzet, melyben két azonos besorolású és azonos, idegennyelv-tudást egyáltalán nem igénylő munkakört betöltő köztisztviselő között, egyikük széles körű és felsőfokon elismert idegennyelv-ismerete okán, akár hatvanezer forintos díjazási különbség lesz. Az említett példa az idegennyelv-ismerettel bíró, de a nyelvet munkája során nem használó köztisztviselő de facto előresorolását is jelenti az előmeneteli rendszerben, hiszen díjazása magasabb a fizetési fokozatához tartozó összegnél. PÁLYAGYORSÍTÁS ÉS PÁLYALASSÍTÁS Valamennyi előmeneteli rendszer dilemmája a kellő differenciáltság megteremtése, ugyanakkor kritikája a nem azonos képességű, tudású munkavállalók helyzetének nivellálása, a kellő és indokolt különbségtétel elmaradása. Cikkünkben kritika tárgyává tettük az új előmenetel több esetben nem kellő tagoltságát. Az előmenetelben a pályagyorsítást két szempontból is fontosnak tartjuk: egyrészt honorálja a már elvégzett munkát, elért teljesítményt, másrészt motivál a jövőre nézve. A Ktv. általános szabálya szerint a köztisztviselőt az előírt közszolgálati jogviszonyban töltött idő megszerzését követően magasabb besorolási fokozatba kell sorolni, feltéve, hogy feladatainak ellátására legalább alkalmas minősítést kapott és az egyéb jogszabályi feltételeket vagy a munkáltató által előírt követelményeket teljesítette (Ktv. 24. §.). Ha az általános elvárásoktól eltérően a köztisztviselő az említett jogszabályi vagy munkáltató által előírt feltételeket a besorolási fokozathoz meghatározott várakozási idő letelte előtt teljesíti, a magasabb besorolási fokozat legalacsonyabb fizetési fokozatába kell sorolni. A munkáltató mérlegelési jogkörében eljárva is a következő besorolási fokozat legalacsonyabb fizetési fokozatába sorolhatja köztisztviselőjét, ha külön előírások hiányában a köztisztviselő hasznosítható új ismereteket szerez, vagy kiváló minősítést kap, esetleg kiváló munkát végez. A pályagyorsítás a pályakezdőknél is jelentkezhet, mivel a frissen kinevezett azon pályakezdőt, aki bizonyítványát, oklevelét kiváló vagy annak megfelelő minősítéssel szerezte meg, kinevezésekor már a második fizetési fokozatba kell sorolni (Ktv. 27. §). A pályagyorsítás jelentősebb léptékű megjelenési formái a Ktv.-ben az egyes köztisztviselői címek. E címeket a törvény szabályai szerint két csoportra oszthatjuk: egyrészt a címzetesekre (címzetes vezető tanácsosi, főtanácsosi, vezető főtanácsosi illetve főmunkatársi), valamint a szakmaiakra (szakmai tanácsadó, illetve főtanácsadó). A két cím eltérő módon katalizálja a köztisztviselő előmenetelét. A címzetes címek megszerzése, melyek előfeltétele a tartósan kiemelkedő munkavégzés, a viszonylag hosszabb pályán töltött idő (legalább öt év); valamint felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselőknél a közigazgatási szakvizsga a köztisztviselő besorolási fokozatok közötti előrehaladását gyorsítja meg. Mindezt egy példával illusztrálva, a legalább ötéves közszolgálati jogviszonnyal rendelkező köztisztviselő címzetes vezető tanácsosi cím odaítélésével egyidejűleg két fizetési fokozatot ugrik előre az előmeneteli létrán. A pályát legnagyobb sebességgel a szakmai címek gyorsítják. A szakmai tanácsadói, illetve főtanácsadói cím elnyerése (feltételek öt, illetve tíz év közigazgatási gyakorlat, közigazgatási vagy jogi szakvizsga, kiválóan alkalmas minősítés) az illetménypótlék nélküli főosztályvezető-helyettesi, illetve főosztályvezetői díjazást biztosít. Ez a jogintézmény az említett pályagyorsítás mellett megfelelő humánpolitikai módszer azok elismerésére is, akiket a munkáltató a vezető-utánpótlás tervezésekor nem vesz figyelembe, ugyanakkor a köztisztviselő kvalitása az általánostól eltérő díjazást indokol (Ktv. 30-30/A §.). A pályagyorsítás mellett a differenciálás másik eszköze a pálya lassítása. Így például kevéssé alkalmas minősítés esetén a köztisztviselő következő besorolási fokozathoz előírt várakozási ideje legfeljebb egy évvel meghosszabbítható, és ez a minősítés szakmai tanácsadók, illetve főtanácsadók esetében címük visszavonását „eredményezi”. A felsőfokú iskolai végzettségűeknek általánosan kötelezővé tett közigazgatási szakvizsga letételének elmulasztása pedig „jegeli” az előrejutást, az eredményes vizsga megszerzéséig a köztisztviselő helyben jár (Ktv. 25. § [7] bekezdés és 29. § [5] bekezdés). A pályát – a díjazás módosulása folytán – naptári évenként gyorsíthatja, illetve lassíthatja a 2003. január 1-jétől bevezetendő teljesítményértékelés, amely a köztisztviselő alapilletményét és ennek alapján illetménykiegészítésének összegét is legfeljebb húsz százalékkal megemelheti vagy csökkentheti. A teljesítményértékelés tartalmáról, az erre vonatkozó előírásokról még nem tudunk beszámolni, tekintettel arra, hogy a törvény csak az ezzel összefüggő eljárási szabályokat rendezi. A személyre szóló teljesítménykövetelmények meghatározása a munkáltató feladata. Dr. Horváth István U.i.: Kedves Szerkesztő Úr! + Bence!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Kérem, hogy állásváltozásom miatt a cikkhez kapcsolt rövid szakmai önéletrajz utolsó mondata az alábbiak szerint változzon: 1998-tól az APEH személyügyi főosztályvezető-helyettese, 2001-ben a Miniszterelnöki Hivatalba kerül, ahol kormány-főtanácsadóként humánpolitikai kérdésekkel foglalkozik. összefoglalás: Július 1-jén lépett hatályba a köztisztviselők jogállását rendező törvény átfogó módosítása. Ez elkülöníti a köztisztviselők és a közigazgatás segédszemélyzeteként kezelt ügykezelők és fizikai alkalmazottak munkajogi státusát, az utóbbiak a törvény erejénél fogva július 1-jétől a Munka Törvénykönyve hatálya alá kerültek. A közszolgálati előmenetel meghatározó eleme a besorolás, ennek rendszere garantálja a pályán történő előrejutást. Az új és a hatályon kívül helyezett szabályokról megállapítható, hogy mindkét struktúra legfeljebb harminchét év közszolgálati pályán töltött idővel számol, illetve számolt, azonban mindez eltérő szerkezetben kerül felosztásra a korábbiakhoz képest. A pályagyorsítás és a pályalassítás a differenciálás másik eszköze. Az új előmenetel több esetben nem kellő tagoltságú.