Ősztől létrehozzák a szektor saját bankját, amely a Tourinform irodák hálózatán keresztül fogadja majd a hiteligényeket. Az első hitelprogramok is akkor jelennek meg - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter a 32. Turizmus Évadnyitó Gálán.
Nagy Márton a saját Facebook-oldalán is megerősítette a hírt.
A nemzetgazdasági miniszter előzőleg azt hangsúlyozta, hogy a turizmusban van lendület és erő, „csúcsteljesítményekről" lehet beszélni a 2024-es évben. Szavai szerint
az ágazat meghatározó szerepet játszott a magyar gazdaságban, a turisztikai szektor „igazi motorként" húzta felfelé a GDP-t.
Nagy Márton kiemelte: minden várakozást felülmúlva 11 százalékkal több, 18 millió vendég, 6 százalékkal több, 44 milliót meghaladó vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken tavaly. A szálláshelyek 1050 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, ami 16 százalékos növekedés az előző évihez képest, a vendéglátóhelyek bevételei pedig 11,2 százalékkal 2005 milliárd forintra nőttek. A vendégéjszakák növekedését tekintve is az uniós élvonalhoz tartozik Magyarország.
A repülőtér visszavásárlását fontosnak nevezte. Elmondta: büszke arra, sokat vár a vezetéstől, „minél több utast és minél több pénzt".
Ennek kapcsán kitért arra is, hogy közvetlen járatokról tárgyalnak az Egyesült Államok legnagyobb városai és Budapest között. Ez a gazdasági kapcsolatok és a turizmus miatt is fontos, illetve a két ország közötti vízumszabályozást is könnyíteni tervezik. Ugyancsak tervezik Budapesten a 3 és 4 csillagos hotelek támogatási programjának elindítását.
Jelezte: célként tűzték ki 2030-ra a 20 milliós vendégszám elérését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot