Patkányok lepték el Tatabányát. Először Sárberekben jelentek meg patkánylyukak a háztömbök közötti földes területen, és Szabó Zsuzsanna önkormányzati képviselő jelezte a városvezetésnek a veszélyes helyzetet. Azóta kiderült, városszerte patkányok járják Tatabánya utcáit – írta meg a kemma.hu.
A helyzet azért különösen aggasztó, mert patkányok közegészségügyi szempontból is veszélyesek, hiszen betegségeket terjesztenek.
A varjak ugyan megeszik a kisebb emlősöket, így a patkányt is, ám nemrégiben éppen a varjak miatt háborodtak fel sokan a lakosok közül. A Kemma is beszámolt róla, hogy a varjak valóban veszélyessé váltak Tatabányán, egy idős nőt kórházba is kellett vinni egy varjútámadás miatt.
A tatabányaiakat foglalkoztatja a kérdés, érthetően.
Volt, aki azt vetette fel, hogy az emberek rendszerint a kukák mellé teszik a szemetet, más szerint az is hiba, hogy a szemeteskukákat a ház aljában szokás tartani, ami odavonzza a patkányokat, mert így könnyen feljutnak a csöveken, egyenesen a lakásokig. Olyan házakba is bejutnak a rágcsálók, akár a 3. emeletig, amelyeknél a szemetes a lépcsőház mellett van.
Mielőbb megoldást kell találni a problémára, mert a patkányok Tatabányán már a lépcsőházakban is futkosnak, de volt olyan tatabányai is, aki a kórház udvarán is látott patkányt.
Egy kártevőirtással foglalkozó egészségügyi gázmester szerint,
való igaz, hogy a macska képes patkányt fogni – ugyanakkor fontos figyelembe venni a rágcsálók rendkívül gyors szaporodását. Közterületen történő etetésük, itatásuk kockázatokat rejt magában, mivel ezzel közvetve a patkánypopuláció fennmaradását is segíthetik.
A kártevőirtó szerint a deratizáció, azaz a patkányirtás városi környezetben közegészségügyi kötelezettség, így valóban az önkormányzat feladata, amely jellemzően szerződéses partneren keresztül biztosítja a rágcsálóirtási feladatok rendszeres elvégzését, ám ha a közvetlen környezetünkben tapasztaljuk patkányuk jelenlétét, akkor érdemes egyénileg is kártevőirtót hívni, aki szakszerűen megoldja a problémát.
Főszerepben a hangya: új biológiai csodafegyver a kártevők ellen?
A levéltetvek elleni biológiai védekezés új eszközei lehetnek a jövőben a hangyák, legalábbis erre a következtetésre jutottak spanyol szakemberek. Itt olvashatja a részleteket >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg