A helyi lakos elmondása szerint a probléma már régóta jelen van, azonban az utóbbi időszakban drámai helyzetromlást figyeltek már. A patkányok lakásba való bejutása még komoly egészségügyi kockázatot is jelenthet – írja a Délmagyar.hu.
A rágcsálók számos fertőző betegséget terjeszthetnek, például leptospirózist, szalmonellát, de akár még hantavírust is el lehet tőlük kapni. Ezenfelül ürülékükkel és vizeletükkel az élelmiszereket, a lakótereket is beszennyezhetik, de kárt tehetnek az elektromos vezetékekben, csövekben és egyéb berendezésekben, amellyel akár tűz- vagy vízkárokat is előidézhetnek.
A lakók elmondták, a közös képviselők általában tudnak a helyzetről, de mivel a rágcsálóirtás már nem segít a problémán, ők is tehetetlenek. A helyiek elkeseredésükben a közösségi médiafelületeken próbálják felhívni a figyelmet a több épületet és utcát is érintő, tarthatatlan állapotokra.
A Délmagyar megkeresésére válaszul Farkas Nikolett a településrész önkormányzati képviselője megerősítette, hozzá is eljutottak a panaszok és már jelezték ezeket az illetékesnek. Hozzátette, intézkedések már történtek, a helyzet megoldása pedig folyamatban van, azonban a lakosság türelmét kéri, mivel egy ilyen volumenű problémát nem lehet egyik napról a másikra orvosolni.
A városrészen élők ennek ellenére egyre türelmetlenebbek, és sürgetik az alapos, hosszú távú megoldást.
Főszerepben a hangya: új biológiai csodafegyver a kártevők ellen?
A levéltetvek elleni biológiai védekezés új eszközei lehetnek a jövőben a hangyák, legalábbis erre a következtetésre jutottak spanyol szakemberek.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Nordmann-láz: ezért kerül egyre többe a karácsonyfa
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Megvan az ítélet: fél évszázadnyi börtönt kapott az iskolai késelő
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Meglepő számok jöttek ki: a kártyaadatok árulták el, hogy mennyi borravalót adunk