Vesztegetés miatt indult eljárás több ember, köztük a nagykanizsai kórház pszichiátriájának osztályvezetője ellen, aki budapesti közvetítőkön keresztül, jelentős összegekért kezelt privát betegeket a kórházban –közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (ZVRFK).
A közlemény szerint a ZVRFK gazdaságvédelmi alosztálya – a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján – vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt hét ember ellen rendelt el nyomozást.
A megalapozott gyanú szerint
a nagykanizsai kórház pszichiátriájának osztályvezető főorvosa a magánbetegei számára az osztály VIP-szobájában biztosított diszkrét kezelést olyan embereknek, akik „el akarták kerülni a nyilvánosságot”. A pszichiátriai kezelésért cserébe jelentős összegeket kért.
A páciensek két budapesti személy közvetítésével jutottak az ellátáshoz, amiért több százezer forintot fizettek. Ezután a betegek elhelyezését és kezelését már a 62 éves főorvos végezte.
Az előre meghatározott összegeket az egyik elkövető párjának számlájára utalták az ügyfelek, ebből kapta meg részesedését az orvos is, aki többször családtagjai bankszámláira kérte a pénz továbbítását.
A zalai rendőrök a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival közösen több helyszínen tartottak kutatást a gyanúsítottaknál, akiktől iratokat, telefonokat, számítástechnikai eszközöket és 22 millió forint készpénzt foglaltak le.
Sznopek Veronika, a ZVRFK szóvivője az eset részleteiről elmondta:
a doktornő és az egyik budapesti közvetítő bűnügyi felügyelet alá került, harmadik társuk, valamint azok a páciensek – ők ismert személyiségek –, akik fizettek a kezelésért, szabadlábon védekezhetnek.
Hozzátette még: a főorvost elbocsátották a nagykanizsai kórházból.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye