A Debreceni Egyetem épületének felújítására kiírt pályázatra jelentkeztek budapesti és debreceni cégek, illetve egy felcsúti vállalkozás, de a nyertes a hajdúböszörményi székhelyű Tömb 2002 Kft. lett, amellyel május 30-án kötöttek szerződést nettó 7 milliárd 651 millió 643 ezer forint értékben.
A Közbeszerzési Értesítőben azt írják, az Egyetem tér 1. szám alatti kémia épület a természettudományi képzés központi oktatóépületének tekinthető, az épületben különböző tanszékek, az elméleti oktatáshoz kapcsolódó szemináriumi és előadó termek, a gyakorlati oktatáshoz kapcsolódó laborok, illetve egyéb hallgatói terek, kiszolgáló helyiségek találhatóak.
Az épület belső felújítása 7 szakaszban történik – írja a haon.hu. Megújul az épület gépészeti rendszere, mely a fűtési, hűtési, szellőzési, vízellátási és csatornarendszert érinti. Erős- és gyengeáramú rendszerek esetében új vezetékhálózatot alakítanak ki, ezenfelül megvalósul az épület tűzjelzőhálózat cseréje.
Megújul az épület központi részén (B szárny) található három darab nagyelőadó is. A laborokban, közlekedőkön burkolatcserék történnek. Cserélik a régi típusú vegyifülkéket és munkaasztalokat is.
Meglátszik, hogy kevesebb pénzt pumpál a kormány a gazdaságba
Az első negyedévben 2,8 százalékkal csökkentek a beruházások - állapította meg a KSH. A kormány szerint a beruházási stop az oka. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat