Továbbra is díjmentesen üzemeltethetők azok a mezőgazdasági öntözésre létesített kutak, amelyeket kötelezettségüknek eleget téve bejelentettek a tulajdonosok – közölte pénteken Nagy István.
Az agrárminiszter emlékeztetett, hogy az öntözéses gazdálkodás kiszélesítése érdekében már korábban változott a vízgazdálkodási törvény, egyszerűbbé vált a mezőgazdasági kutak nyilvántartásba vétele, akárcsak a vízjogi engedélyezési eljárás.
Ez a gyakorlatban azt jelenti hogy azokat a legfeljebb 50 méter mélységig fúrt kutakat, amelyek nem érik el az első vízzáró réteget, így a vízkivétel a talajvízből történik, mindössze egy egyszerűsített adatlapon kell bejelenteni a Nemzeti Földügyi Központnak, az eljárás pedig díjmentes.
Noha az öntözés céljából létesített kutakat korábban is be kellett jelenteni, a bonyolult adminisztráció és engedélyeztetési procedúra miatt ezt a legtöbben nem tették meg. Így a becslések szerint 10 és 100 ezer közé tehető az országban az illegálisan fúratott kutak száma.
Annak érdekében, hogy a hatóságok valós képet kapjanak arról, ténylegesen mekkora területen és pontosan mennyi illegális kútból öntöznek a termelők, és a kutak használata veszélyezteti-e a környezetet, az Agrárminisztérium 2021-től 2023 végéig kútamnesztiát hirdetett.
Azok, akik bejelentik a szabálytalanul fúrt, használatban lévő, vagy használaton kívüli kutakat, mentesülnek a bírság és a későbbi díjfizetési kötelezettség alól.
A kútamnesztia és az egyszerűsített bejelentés nem vonatkozik az egyéb, mélyebbre fúrt kutakra, ezek létesítése és üzemeltetése továbbra is vízjogi engedélyhez kötött.
Fontos kitétel, hogy külön eljárás nélkül csak olyan új kút létesíthető díj- és eljárásmentesen, amelynek a
- mélysége nem haladja meg az 50 métert, vagy az első vízzáró réteget;
- nem érinti a karszt- vagy rétegvíz-készletet;
- a kút pedig csak az üzemeltetője művelésében álló földterületek öntözésére szolgálhat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra