Az aranyvasárnap idén egybeesik szenteste napjával, emiatt is figyelemreméltó, hogy a karácsony előtti héten – amikor hagyományosan a legerősebb az élelmiszereladások volumene – elengedi a bevételek egy részét több nagy piaci szereplő.
A magyarországi kiskereskedelemben eddig példátlan módon idén összesen 15 üzletlánc marad zárva december 24-én, azaz aranyvasárnap. Ezek közül három, nagy élelmiszerforgalmazó cég állt bele az Egyenlő.hu és a CÖF-CÖKA társadalmi kezdeményezésébe, amely a munkavállalók érdekérvényesítéséről szól.
Kapcsolódó
Sikert értünk el, mert a többség immár elismeri: a fogyasztók millióit egész évben kiszolgáló bolti alkalmazottakat is megilleti, hogy szenteste már ne kelljen dolgozniuk, hanem ők is a családjukkal együtt, otthon készülhessenek az ünnepre
– mondta az Economxnak a kampányt jegyző Egyenlő.hu modern szakszervezet elnöke.
Bubenkó Csaba felidézte, hogy évek óta következetesen harcolnak a pihenőnapért, és már többször felmerült a dilemma a cégek részéről is. Ám eddig csak a 12 órai bezárásig jutottak el, mert a profitszemlélet és a piaci verseny erősebb volt, és egyik lánc sem merte – jogszabályi kötelezettség nélkül – vállalni az önkéntes leállást december 24-én.
Boltzár: áttörés a gondolkodásban
Az idén viszont meglett az áttörés, amikor a kezdeményezéssel megkerestük a forgalma alapján legnagyobb szereplőt, a Lidl-t, amely nyíltan kiállt az ügy mellett, ez pedig lavinát indított el: az élelmiszerkereskedők közül később csatlakozott a Penny és a Spar – mondta.
Hozzátette, hogy el kell ismerni azokat a cégeket is, amelyek az iparcikk piacon működnek, és elengedték az utolsó pillanatos ajándékvásárlások bevételét, velük együtt lett jelentős azok száma, akik zárva maradnak szenteste.
Az Egyenlő.hu vezetője rámutatott: ez ugyanakkor nem csak egy alkalmi siker, hanem egy jelentős folyamat kezdete, amely a paradigmaváltást célozza.
Továbbra is támogatjuk, hogy a korábban nagy társadalmi ellenállásba ütköző vasárnapi boltzár ne csak karácsony előtt, hanem egész évben legyen érvényes. Ehhez előbb meg kell tapasztalniuk a vásárlóknak és a kerekedőknek is, hogy működik, és nem okoz fennakadást az ellátásban a hatnapos vásárlási hét – mondta.
Nincs ellenállás
Mint kifejtette, idén a zárva tartó munkáltatók már nem csak a várható forgalom, hanem az alapján is döntöttek, hogy mit gondolnak a dolgozóik a bezárásról, és mit igényelnek a vásárlók.
Az nem volt kérdés, hogy az alkalmazottak elsöprő többsége egyértelműen otthon szeretne maradni december 24-én. De ne feledkezzünk meg arról a tényről sem, hogy ők nem csak bolti dolgozók, hanem a családjukkal együtt ugyanolyan vásárlók is az adott láncnál, mint mindenki más – mutatott rá.
Megjegyezte azt is, hogy a vélekedésekkel szemben a vasárnapi pótlék nem erősebb tényező a kérdésben, mint az, hogy a munkavállalók otthon maradhatnak. Emellett a munkavégzésben nagy különbség van más területekhez – például a tűzoltók, mentősök készenléti kötelezettségéhez – képest.
Azt sajnos nem lehet megtervezni, mikor van szükség sürgős mentésre az életvédelem, a biztonság érdekében, azt viszont igen, hogy mikor vásárolunk be – fogalmazott.
Nem a szentestén múlik a profit
A társadalom irányából ráadásul már azt mutatják a szakszervezet külső felmérései, hogy óriási, körülbelül 70 százalékos támogatottsága van annak: a szenteste már ne a mértéktelen fogyasztásról szóljon, hanem a családról, és ezen a napon otthon lehessenek a kereskedelemben dolgozók is.
Nincs semmilyen ellenállás a zárva maradó üzletekkel szemben – jelezte Bubenkó Csaba.
Noha mindenki láthatja, hogy tömeg van az üzletekben az aranyvasárnap hetében, ám szerinte ez azt is bizonyítja, hogy mindenki tud előre tervezni.
Eleve nem a december 24-i vásárlások váltják meg a világot a kereskedők számára. Óriási problémára utalna, ha ezen az egy napon múlna, hogy rentábilis-e egy vállalkozás, vagy ettől függene az éves nyereség. A profitérdek erős, de mégis sikerült az áttörés, és nem állunk meg a teljes vasárnapi boltzárig – fűzte hozzá.
Több kerül az asztalra
A kiskereskedők karácsony előtt kihívásokkal küzdenek Németországban is, mivel idén az infláció és a gazdasági bizonytalanság jelentősen fékezi a fogyasztást – a vásárlók az ünnepeken is spórolnak. A német kereskedelmi szövetség becslése szerint az iparág egésze november-decemberben csak kismértékű nominális növekedésre számíthat az előző évhez képest, míg az inflációval kiigazítva öt százalékot meghaladó visszaesés veszélye áll fenn. A fogyasztói árak csekély enyhülése viszont ad némi okot a bizakodásra: az Institute for Retail Research adatai szerint jobban fogynak idén az ünnepi élelmiszerek a németeknél. 2022-ben a lakosság 32 százaléka spórolt a karácsonyi vacsorán, idén ez az arány már csak 24 százalék – a többség inkább az ajándékokon fogja meg a kiadásokat, nem az asztalon – írja a Stuttgarter Zeitung.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)