Somogy Patrícia egy évtized munkája gyanánt vezette be a home staging nevű szakmát, amiért tavaly innovációs díjat is kapott. Eköré épített egy képzési rendszert is, amit eddig több mint négyezer ember végzett el, akiknek a nagy része azóta is a szakmában dolgozik, sikeresen.
Somogyi Patrícia a Femina exkluzív interjújában azt mondta, ha csak a piacon lévő lakások 10-20-30 százaléka lenne az eladásra felkészítve, akkor is több ezer home staging szakember hiányzik a rendszerből. Jelenleg a piacon felkészített lakások aránya mindössze 2 százalék.
A szakember a lapnak elmondta, hogy amikor több mint tíz évvel ezelőtt belekezdett a szakmába, akkor volt, hogy a 24 millió forintos ingatlant három hónappal később, a felkészítés eredményeként végül 92 millióért tudott a piacon értékesíteni.
A lapnak a szakember az interjúban elmondta: anno a saját lakását is 30 millióért árulta, mert azon a környéken ennyiért árulták őket. Ám végül 43,5 millióért, két napon belül, alku nélkül sikerült eladnia. Mi több, elmondása szerint még licitáltak is a vevők egymásra.
Somogyi Patrícia szerint 70 és 80 százalék között van azoknak az aránya, akik ingatlanvásárláskor jó vagy nagyon jó állapotú lakást keresnek, miközben a piaci kínálat nem találkozik az elvárásaikkal.
Mint mondta, ma három dolgot tanít: a stratégián alapuló megtérülés számítást, a piacelemzést és árazási stratégiát. Ehhez adódik hozzá az értéknövelést megcélzó gondolkodás, hogy hogyan lehet egy lakást értékesebbé tenni.
A home stager szakember szerint arra kell törekedni az ingatlan előkészítésekor, hogy a tér mutassa a térarányokat, legyen hangulatos, legyen vonzó és legyen otthonos, hogy beindítsa azt a bizonyos fantáziát, hogy akár a vevők kilencven százaléka is bele tudja képzelni magát.
Lassan megfizethetetlenné válnak az ingatlanok ebben az országban
Az elmúlt 5 évben mintegy 126 százalékkos emelkedést regisztráltak. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából