A februári szövetségi választások után markánsan változó geopolitika nyomására zajlott, intenzív tárgyalások eredményeként szerdán megállapodtak a nagykoalícióról Németország mainstrem pártjai.
A választási győztes kereszténydemokrata pártszövetség (CDU/CSU Unió) a jövőben az Olaf Scholz-féle szocdem párttal (SPD) kormányozza közösen hazánk legnagyobb nyugati partnerországát, 18 tagú, nőkből és férfiakból álló, „fekete-vörös” kabinettel az élen, míg az eddigi államapparátus állományát jelentően csökkentik.
Az új kormányprogram szerint az elkövetkező években a hangsúly
a védelmi képességek megerősítésén, az illegális migráció korlátozásán, a munkaerőpiaci reformokon, az energiaárak visszafogásán és a gazdaság élénkítésén
lesz a németeknél.
Megírtuk: a kormánypártok a Zöldek támogatásával már a koalíciós tárgyalások elején megállapodtak az adósságszabályok alkotmányos reformjáról. Ez alapján Németország akár 500 milliárd eurós költségkeretet is létrehozhat infrastrukturális és klímavédelmi beruházásokra, illetve jelentősen magas összegeket költhet a védelemre.
Elosztották a tárcákat, a digitalizáció külön figyelmet kap
A FAZ beszámolója szerint a történelmi jelentőségű koalíciós megállapodás szerint – amelyet a feleknek különböző folyamatokban még jóvá kell hagyniuk – a CDU látja el a Szövetségi Kancellária vezetői posztját, valamint átveszi a:
- Gazdasági és energiaügyi
- Külügyi
- Oktatási, család- és idősügyi, Nők és ifjúsági
- Egészségügyi
- Közlekedési
- illetve az újdonságnak számító Digitalizációs és Államkorszerűsítési minisztériumokat – az új tárca feladata lesz, hogy "modern országgá alakítsa a németországi digitális sivatagot" és felszámolja bürokratikus túlkapásokat.
Az SPD felügyeli majd a:
- Környezet- és klímavédelmi, építési
- Honvédelmi
- Igazságügyi
- Pénzügyi tárcát.
A CSU pedig irányítja a:
- Belügyek
- Kutatási, Technológiai és Űrügyek
- Élelmiszeripar, mezőgazdaság, földművelésügy területeit.
A koalíciós megállapodást április 30-án írják alá, és a tervek szerint május 7-én kerülhet sor a kancellárválasztásra, a miniszterek névsorát ezután közlik – addig még Olaf Scholz látja el névleges ügyvivőként az irányítói szerepet.
Megregulázzák a migrációt, továbbra is segítik Ukrajnát
A vezető politikusok szerdai nyilatkozatai és a koalíciós megállapodás kiszivárgott részletei alapján már körvonalazódik az elkövetkező években képviselt irány a legnépesebb EU-s országban.
"Szilárd meggyőződésünk, hogy
az országban tapasztalható bizonytalanság az illegális migrációval függ össze. Gondoskodnunk kell arról is, hogy a gazdaság ismét stabilabb legyen.
Most be kell mutatnunk, hogy a problémák a politikai centrumból is megoldhatók" – közölte Friedrich Merz, a kancellári cím várományosa (CDU), aki Trump kapcsán szólt arról is, hogy
az USA-beli helyzet megváltoztatja a németországi helyzetet.
A német migrációs politika biztosan szigorodik: például megmarad a menedékjoghoz való alapvető jog, ugyanakkor a jövőben elutasítások lesznek a határon, és a továbbiakban nem engedélyezik a "turbóhonosításokat" – a minimális tartózkodási idő háromról öt évre emelkedik.
Azt is rögzítették, hogy Ukrajna továbbra is számíthat Németország támogatására, de nem folytatják a nyilvános vitákat az egyes fegyverrendszerekről.
A gazdaságfejlesztés, illetve a pénzügyek terén is több terv van: csökkentik az adókat, például a társasági adót, illetve egyebek mellett bevezetnek egy befektetésösztönző programot, míg nyugdíjreform és az állampolgári juttatások átalakítása is következik.
Az is kiderült, hogy az új kabinet nem kívánja fontolóra venni az atomenergia használatához való visszatérést Németországban.
Jön a hazugság tilalma, önkéntes lehet a katonaság
A védelmi felkészülés az egyik prioritás, amelyről itt, itt és itt írtunk.
A tervek szerint felállítanak egy Nemzetbiztonsági Tanácsot a kancellárián, ami a biztonságpolitika kulcsfontosságú kérdéseit koordinálja.
Az egyik legégetőbb kérdés, a hadsereg fejlesztése kapcsán most azon az állásponton vannak, hogy új katonai szolgálati modellt vezetnek be, amely kezdetben az önkéntes részvételen alapul, de még ebben az évben meg kell teremteni a katonai nyilvántartásba vétel és megfigyelés feltételeit.
Figyelemre méltó újítás lesz, hogy a koalíció arra kívánja kötelezni a távközlési szolgáltatókat, hogy három hónapig tárolják az IP-címeket az esetleges nyomozások érdekében.
Továbbá,
az új német kormánykoalíció meg akarja tiltani a szándékos hazudozást.
A valótlan tényállítások szándékos terjesztésére nem terjed ki a véleménynyilvánítás szabadsága. Ezért képesnek kell lenni fellépni az információs manipuláció, a gyűlöletkeltés és az uszítás ellen – fogalmaznak a megállapodásban.
Az AfD már megelőzné a győztes pártot
Orbán Viktor szövetségese, az AfD párt vezetője, Alice Weidel számára egyértelmű, hogy a következő szövetségi választások után ők kerülnek hatalomra. "A következő törvényhozási időszakban kormányon leszünk, és akkor kijavítjuk a hibákat" – mondta a pártvezető a Berliner Zeitung szerint. Weidel úgy fogalmazott, hogy a koalíciós megállapodás Friedrich Merz kapitulációs dokumentuma, mivel a kereszténydemokraták vezetője a választási ígéreteit szerinte nem tartotta be. „Nincs változás a politikában, a régi vesztesek újraosztják a pozíciókat" - mondta. A mostani helyzet pikantériája az, hogy a legújabb közvéleménykutatások szerint az AfD már megelőzte az eddig első helyen álló CDU/CSU-t. Az Ipsos felmérése szerint, ha most vasárnap lennének a választások, a jobboldali populista párt már 25 százalékot kapna, míg a konzervatívok a korábbi 28,5 helyett 24 százalékot, illetve már bekerülne a parlamentbe az ötszázalékos küszöböt februárban alulmúló, baloldali Sahra Wagenknecht (BSW) szövetség is.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ismét kísért az egészségügy ősellensége: friss számok érkeztek

Utasok tízezreit érinti a menetrendváltozás májustól

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Rossz hír a magyar autósoknak: jöhet a gyakoribb műszaki vizsga

Pusztító olajszennyezés sújtja a horvát tengerpartot, nagy a veszély a magyar turisták kedvelt partszakaszán

Újra lecsap az ezermilliárdos veszedelem a magyar költségvetésre?

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet
