Az ételszállítás már drónnal is elérhető az írországi Dublinban, ahol az ételek kihordására specializálódott Just Eat Takeaway.com és az ír drónszállításban utazó Manna Drones Ltd. közösen együttműködve elindította az új szolgáltatást.
„Az ügyfelek dönthetnek úgy, hogy a résztvevő partnerektől a Manna által üzemeltetett helyi szállítási csomópontokból érkező drónokon keresztül kapják meg rendeléseiket”
– áll a holland multinacionális online élelmiszer-kiszállító cég közleményében.
Komoly vállalást tettek, ugyanis hozzáfűzték:
miután az ételt felhelyezték a drónra, az ügyfelek három percen belül megkapják a rendeléseiket.
A partnerség célja, hogy később más piacokon is bevezesse a drónokkal való szállítást. A Just Eat Takeaway.com 17 országban működik, köztük Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Svájcban.
Arra is kitérnek, a multicég kemény időszakon megy keresztül. A londoni tőzsdéről való decemberi kivezetést követően a társaság februárban bejelentette, hogy a Prosus technológiai befektető teljesen készpénzes ügylet keretében
megvásárolja a vállalatot, összesen 4,1 milliárd euró értékben.
Az online kézbesítő cégek egyre gyakrabban választják szolgáltatásaik automatizálását, és csökkentik függőségüket az ideiglenes alkalmazottaktól, az úgynevezett koncertmunkásoktól (gig workers), akiknek státuszát és jogait gyakran megkérdőjelezik.
A Just Eat Takeaway.com szerint
- a drónok egyrészt javítják a működési hatékonyságot;
- másrészt gyorsabb szállítási időt kínálnak csúcsidőben.
Az Egyesült Államokban a Walmart és az Amazon már elindított hasonló szolgáltatásokat.
Kapcsolódó
Európában a Foodora Group – egy másik élelmiszer-kiszállítási márka, mely a berlini székhelyű Delivery Hero leányvállalata – robotokkal és drónokkal teszteli a szállításokat Norvégiában és Svédországban. Svédországban a cég a svéd Tele2 AB hálózati szolgáltatóval fogott össze ebben a projektben.
A Foodora célja, hogy 2025-re és 2026-ra bevezesse a GPS-alapú robotos házhozszállítást az északi országokban. A fenti szolgáltatástípust már tavaly bevezették a Kínai Nagy Falon.
Hamarosan Magyarországon is drón hozza ki a pizzát?
Elindítja drónos ételkiszállítási szolgáltatását a Foodora. A globális ételfutárcég hazai üzletágának igazgatója beszélt arról, hogy mikor érkezhet Magyarországra a szolgáltatás. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok