Már decemberben megerősítették, hogy elveszti műemléki jellegét és eladható lesz a Lánchíd pesti hídfőjénél a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank egykori székháza, amelyben több mint 70 éve a Belügyminisztérium működött.
A péntek esti Hivatalos Értesítőben Pintér Sándor miniszter átírta a címet a Szentháromság tér 6. alá.
A Mátyás templom melletti – most már – teljesen újjáépített ház a Belügyminisztériumé lesz, amely 1945 előtt a Pénzügyminisztériumé volt, és most is lett volna, ha nem olvad bele a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
Az épület jelentős átalakításon ment keresztül és a tervezettnél sokkal többe került.
Eredetileg 55 milliárd forintot szántak rá, az uniós eljárás nyertese a West Hungária Bau Kft. és a Garage Kft. konzorciuma lett. A West Hungária Bau Paár Attila érdekeltsége, aki Tiborcz Istvánnak, a miniszterelnök vejének egykori üzlettársa. Tavaly ősszel a kormány ezt kiegészítette 10 milliárd forinttal, így nettó 69,2 milliárd forint lett a végösszeg.
A budai Várban újabb fantasztikus fejlesztés valósult meg
Elkészült a Honvéd Főparancsnokság kupolájának rekonstrukciója, amely az épület újjáépítésének egyik legjelentősebb és leglátványosabb eleme. Erről itt írtunk bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit