Bóka István polgármester közösségi oldalán azt írja, hogy a Balaton Sound és a Strand Fesztivál zajai komoly felháborodást váltottak ki az általa vezetett településen. Úgy véli, nem lehetséges, hogy az állandó lakosok és üdülővendégek nyugalmát a fesztiválok ellehetetlenítsék. Ezért együttműködést vár el és egyeztetni kíván a fesztivál szervezőivel és Zamárdi vezetőségével, valamint a szabályozó hatóságokkal.
Hozzáteszi, nem hiszi, hogy az ilyen nagy hatású rendezvények esetében egy közigazgatásilag határos településnek ne lehessen beleszólása.
Egységes csendrendeletet akarnak
2019-ben a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke és Szigliget polgármestere, Balassa Balázs az akkori fesztiválszezon után azt nyilatkozta, nagy szükség lenne az üdülőrégióban egy egységes csendrendeletre. Ezt az elnökség többsége már akkor támogatta is. Mint a hirbalaton.hu-nak nyilatkozta, hiába dönt úgy egy balatoni település, hogy a nyugalmat és a pihenést tartja szem előtt, ha egy szomszédos település máshogy dönt, nem is beszélve arról, hogy a vízen is terjed a határtalan zaj.
A BSZ elnöke azonban hangsúlyozza: nem betiltani kell az ilyen rendezvényeket, hanem határértéken belül kell tartani a zajhatásokat.
Nincs mese, a magyar mulatni akar
A koronavírus-járványt követően, 2022-ben tért vissza a Balaton Sound Zamárdiba. Az elektronikus zenei fesztivál bérleti költségeit ugyan megháromszorozták, azonban a fesztivál visszatérése meggyőző volt.
Egy népszavazást szerveztek ugyanis a településen a rendezvény sorsáról, ahol a 2800 szavazásra jogosult több mint fele meg is jelent, és egészen elsöprő, mintegy 80 százalékos többséggel álltak ki mellette. Az eredmény még Zamárdi független polgármesterét, Csákovics Gyulát is meglepte az Euronews beszámolója szerint.
Ugyanakkor úgy feltételeket kaptak a szervezők: évi 55 millióról 150 millió forintra növelték a bérleti díjat, a 30 milliós strandrekultivációs összeget pedig 90 millió forintra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe