Az ötajtós és a kombi után az ezeknél jóval látványosabb háromajtós karosszériával is bemutatkozott az Opel Astra. Igaz, a cégautóként is népszerű kompakt, ami a forgalomba helyezési statisztikák szerint ma a tizedik legkelendőbb modell a hazai piacon, előbbi két változata sem éppen unalmas megjelenésű, a GTC kivitel pedig kimondottan vagány lett. Elődjéhez hasonlóan a háromajtós Astra kicsit sem hasonlít az ötajtósra: a karosszériaelemek nagy része eltérő, még a frontrész is más, mint a családi verzión. A méretek is különböznek: a sportos Astra fél centiméterrel közelebb került az aszfalthoz, a tengelytávolság egy centivel hosszabb, a nyomtávok négy milliméterrel szélesebbek. Utóbbi tette lehetővé, hogy az ötajtósénál is nagyobb kerekekkel szereljék az autót, holott már az is kapható 19 colos felnikkel is. Látványosabb vonalvezetése nem igazán ment a praktikum kárára, az Astra GTC így nem sokkal szűkösebb az ötajtósnál: a csomagtere alaphelyzetben 375 literes, amit 1235 literesre lehet bővíteni.
Az Astra GTC kezdetben háromféle motorral rendelhető. de már az alapváltozatot is egy 1,4 literes 140 lóerős turbós benzines hajtja. Ezt követi az 1,6 literes, 180 lóerős turbós benzinmotor, amelyhez hasonlóan gyors, ám takarékosabb a kétliteres, 165 lóerős dízelmotorral szerelt verzió. Utóbbi 8,9 másodperc alatt gyorsul százra és 210 km/óra a végsebessége, mégis átlagosan 4,9 l/100 km a fogyasztása száz kilométeren. A sokak által várt OPC sportváltozat csak 2012-ben érkezik, várhatóan 250 lóerő körüli teljesítménnyel.

Az Astra GTC premierjét a szeptemberi Frankfurti Autószalonon tartják, a gyártása pedig Lengyelországban történik majd.
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele