Egyedi árazással kínálja új, zöld áramos tarifáit az MVM Zrt. − közölte a társaság a Napi Gazdasággal. A felhasználás jellegétől függően a zöld áram 5−15 százalékkal lehet drágább, ennek megfelelően a teljes energiaköltség (amely az energiadíjat és a rendszerhasználati díjat is tartalmazza) 2,5 és 5,7 százalék közötti mértékben lehet magasabb a zöld csomagoknál. Az állami energiavállalat a közelmúltban jelentette be, hogy a csoporton belül az MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt. zöldáram-termékeket vezet be kis- és középvállalkozások számára. A társaság a kis- és közepes, valamint az évi egy gigawattóra feletti fogyasztású vállalatok számára is kínál a szerződő felhasználásának 25, 50, illetve 100 százalékát fedező, megújuló forrásokból származó áramot. Az MVM arra számít, hogy egyre több környezettudatos vállalat választja majd az új termékeket, a zöld áramot vásárlóknak adott tanúsítvány például − marketingértékéből adódóan − az MVM szerint pénzügyi előnyt is jelenthet a cégeknek.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló