A Nemzeti Választási Bizottság egyhangúlag, 13 igen szavazattal döntött arról, hogy ki tölti be a Varga Judit lemondása után megüresedett országgyűlési képviselői mandátumot.
A korábbi igazságügyi miniszter még február 10-én jelentette be a lemondását a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt.
Az Index beszámolója szerint a Fidesz-KDNP Farkas Örsöt jelölte a megüresedett képviselői helyre, a választási bizottság keddi ülésen született döntés értelmében ő lett Varga Judit utódja az Országgyűlésben.
Farkas Örs a Miniszterelnöki Kabinetirodánál a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő helyettes államtitkár. Korábban többek között a MÁV Vagyonkezelő Zrt.-nél bérbeadási igazgatóként, az MFB Ingatlanfejlesztő Zrt.-nél ingatlanhasznosítási igazgatóként, valamint a Józsefvárosi Gazdálkodási Központnál vagyongazdálkodási igazgatóként dolgozott. Ezt követően a Miniszterelnöki Kabinetirodánál tevékenykedett a kormányzati tájékoztatásért felelős miniszteri biztosként 2020 és 2022 között.
Deutsch Tamás lesz a kormánypártok EP-listavezetője Varga Judit helyett
Kocsis Máté elmondta, a választmánynak erről még hivatalosan is döntenie kell.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót