Ismét teljes nyitvatartással várja az ügyfeleket a legtöbb kormányablak március 20-tól, hétfőtől – közölte a Miniszterelnökség.
31 kormányablak és okmányiroda hétfőtől ismét a hét minden napján nyitva tart, hét helyszínen pedig legkésőbb május elejéig visszaáll a korábbi ügyfélfogadási rend.
A téli időszakban több, kisebb forgalmú kormányablakban csökkentett nyitvatartással volt lehetőség az ügyintézésre, egyes helyszíneken pedig szünetelt az ügyfélfogadás.
Ezt a Miniszterelnökség azzal indokolta, hogy az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt bekövetkezett energiaválság szükségessé tette a csökkentett gázfelhasználást.
Március 20-tól a kistelepüléseken élők lakóhelyükhöz közel a kormányablakbuszokban is intézhetik okmányügyeiket és mintegy 2500 állami ügyet.
A kormányablakok nyitvatartásáról és a kormányablakbuszok menetrendjéről itt olvasható bővebb tájékoztatás.
A korábbi fennakadásokról hétről hétre tudósítottunk, ugyanis nem csak az energiaválság indokolta a korlátozott ügyfélfogadást: a szakrendszer meghibásodása miatt bizonyos ügyeket sehol nem lehetett intézni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg