A Napi Gazdaság által megkérdezett bankok közül mindegyik jelezte: részt akarnak majd venni az MNB növekedési hitelprogramjában (NHP), hiszen maguk is üdvözlendőnek tartanak minden olyan erőfeszítést, amely elősegíti a magyarországi kkv-szektor üzleti aktivitásának növelését. Ugyanakkor − jelezték a legtöbben − a program részleteiről még most is napi szinten zajlanak az egyeztetések, így arra egyikük sem akart válaszolni, hogy vajon érintett hitelállományuk mekkora részével pályáznak a 0 százalékos refinanszírozási kamat mellett júniustól nyújtandó jegybanki forrásért.
Az MNB elvárásai szerint minimum az érintett kkv-hitelállomány 5 százalékával lehet "nevezni" a programba. A megkérdezett hitelintézetek annyit elárultak: nem tartanak attól, hogy a kártyaleosztásos technikával számukra leosztott kvótát nem tudják majd kihelyezni, s így a fel nem használt összeget büntetőkamattal kellene visszafizetniük. A pénzintézetek jelzése szerint az érdeklődés jelentős a hiteltermék iránt, a hitelek bennragadásával szemben nagyobb a félelem annak kapcsán, hogy sok olyan csalódott ügyfél lesz majd, amely végül nem juthat hozzá az olcsó hitelforráshoz. A pénzintézetek fontosnak tartják, hogy maga az MNB is jelezte: az eredmények értékelése nyomán a monetáris tanács a nyár végén a program folytatásáról dönthet.
Bár a gazdasági növekedés elősegítéséhez leginkább új (beruházási) hitelekre lenne szükség, ám Balog Ádám MNB-alelnöknek a portfolio.hu konferenciáján elhangzott előadásából és a pénzintézeteknél érdeklődők kérdéseiből egyértelműnek látszik, hogy a hitelcsere után mutatkozik nagyobb érdeklődés. Tartja magát az a nézet, hogy a bankok − megelőzendő, hogy az érintettek másik pénzintézet ajánlatával éljenek − a legjobb ügyfeleknek automatikusan ajánlják majd a hitelcserét. Ez − a megemelt, 3 milliárd forintos felső összeghatárnak köszönhetően − sokak szerint elég is lehet a rendelkezésre álló jegybanki forrás lekötésére. Ebben az ügyfélkörben ugyanakkor korántsem biztos, hogy az ügyfélmegtartásért marzsáldozatot kell hoznia a banknak: előfordulhat ugyanis, hogy a korábban magas forrásköltség mellett folyósított hitelen a kiváló minősítésű ügyfél számára a most elérhető két és fél százaléknál alacsonyabb kamatmarzsot tudott érvényesíteni a hitelintézet.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak