A múlt héten tanítás közben ürítették ki a soroksári Qualitas Gimnáziumot végrehajtók és rendőrök jelenlétében. Az indoklás szerint az épületet elárverezték. A kormányhivatal ezután arról informálta a szülőket, hogy hol folytathatják a diákok a tanulmányaikat, miután székhely nélkül maradt a Qualitas.
Ott Ferenc, az iskola igazgatója azonban most közölte: az iskola jogilag a Qualitas tulajdonában van – írja a 24.hu.
Hozzátette: a végrehajtó múlt heti cselekménye miatt birtokvédelmi eljárást kezdeményeztek, két nappal az eljárás után pedig már alternatív megoldást találtak a további működésre, amelynek értelmében 12 tanterem kizárólagos használatára adnának lehetőséget egy új, berendezésében és esztétikájában is 21. századi iskolaépületben, akár napokon belül is.
A jogerős ítélet szerint a soroksári gimnázium továbbértékesítése során fedezetelvonás történt, ezért lehetett elárverezni az ingatlant.
Olyan sokkoló a tanítóhiány, hogy az adattól még a szakszervezet is meglepődött
Magyarországon 34,5 ezren hiányoznak a közoktatásból, ezen a számon még a Pedagógusok Szakszervezete is kiakadt. A legnagyobb tanárhiány Budapesten és a hátrányos helyzetű településeken van. A matematika tanárhiány okozza a legnagyobb fejtörést az iskoláknak, ez derül ki a szakszervezet kutatásából.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az