A legtöbb beavatkozás a fővárosban, illetve Pest, Somogy, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt. Budapest XIX. kerületében, egy Sós utcai társasházi lakás tetőszerkezete részben leszakadt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Demecserben, a Szent László úton egy családi ház tetőszerkezetét a viharos szél lebontotta, míg Hajdú-Bihar vármegyében, Debrecenben, a Csillag utcában egy sorház tetőszerkezete sérült meg a viharos szél miatt. A lakók elhelyezéséről gondoskodtak.
Több mint hetven esetben kellett a tűzoltóknak sérült épületeknél beavatkozniuk a vihar miatt. Tizenöt helyen villanyvezetékek szakadtak le a viharos szélben, vagy fák dőltek rájuk, azokat eltávolították a szakemberek.
Fa dőlt egy gépkocsira az 1-es főút 157-es kilométerszelvényénél, Mosonmagyaróvár térségében. A város hivatásos tűzoltói feszítővágó segítségével emelték ki a járműből a beszorult vezetőt. Két gépkocsi ütközött egy, a 41-es főút melletti fasorból kidőlt fának Pusztadobos térségében, a 41-es kilométerszelvénynél.
Az OKF közleménye szerint,
mivel több megyére kedden is figyelmeztetést adtak ki az erős szél miatt, ezért továbbra is ajánlott óvatosan közlekedni a fák, fasorok, állványzatok közelében, és lehetőség szerint senki ne parkoljon fák alatt és mindenki figyelje a Meteorológiai Szolgálat előrejelzéseit, riasztásait.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el