Békés vármegyében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgasága betegséget, így már 13 vármegye érintett. A kór ellen csak megelőzéssel lehet védekezni, ezért a Nébih kéri a gazdák folyamatos ellenőrzését, ha ültetvényeiken tapasztalják a betegség tüneteit, haladéktalanul értesítsék a hatóságokat.
A Nébih elsőként Újkígyóson, majd Mezőberényben vett laboratóriumi mintákat, melyekkel igazolta a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó kórokozó jelenlétét Békés vármegyében. Így már 13 vármegye érintett a betegségben
– közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
A kór ellen csak megelőző intézkedésekkel lehet védekezni, a prevenció az egészséges szaporítóanyag beszerzésével és vektorának, az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéssel valósítható meg. Éppen ezért kiemelten fontos a gazdák rendszeres ellenőrzése a szőlőültetvényeken, gyanú esetén azonnal értesítsék a hatóságokat.
A Grapevine flavescence dorée (FD) fitoplazma mint zárlati károsító jelenlétének kimutatása után a területileg illetékes vármegyei kormányhivatal növényvédelmi szakemberei haladéktalanul megkezdték a zárlati intézkedéseket annak érdekében, hogy felszámolják a károsító által okozott fertőzést és megakadályozzák annak megtelepedését és továbbterjedését.
Amennyiben a fertőzés valahol felüti a fejét, gyorsan terjed, egy év alatt akár meg is tízszereződhet a megbetegített növények száma, és a 30 százalékos érintettség felett a teljes ültetvényt meg kell semmisíteni.
A kórokozó más növényeken is előfordulhat, például erdei iszalagon, égerféléken, bálványfán, fűzön és mogyorón, de gazdasági kárt kizárólag a szőlőben okoz. A kórokozó szőlőállományon belüli terjesztéséért felelős amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) hazánkban mára az ország minden vármegyéjében előfordul – írja az Index.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót