Katonai bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az Országgyűlési Őrség egyik magas rangú tisztje ellen.
A vád szerint az alezredes egy 2023 januári, mintegy 70 résztvevővel zajlott rendezvényen ittasan megalázta és zaklatta több kolléganőjét.
A 24.hu arról számolt be, hogy a „Malac Varázs” nevű, korlátlan alkoholfogyasztást is kínáló vidéki disznótoron az alezredes már ittas állapotban jelent meg, ahol agresszívan viselkedett, mások ételéből evett, szexuális utalásokat tett, majd egy idősebb kolléganő fejét hóna alá szorítva fogdosta annak mellét. Egy másik nőnek pénzt dugott a ruhájába, miközben sértő megjegyzéseket tett.
A történteknek több tanúja is volt, köztük az őrség parancsnoka és más tisztek, de vezetők a helyszínen nem avatkoztak közbe, nem fékezték meg a férfit, aki ellen később feljelentésre belső vizsgálat indult – éppen a jelenlévő parancsnok irányításával. A tanúk szerint a meghallgatások során irányított kérdéseket kaptak, és többen tartottak a retorzióktól.
Az ügyészség végül katonai bűncselekmény gyanújával rendelt el nyomozást, ám a tanúvallomásokat nem az ügyészség, hanem az őrség vezetője rögzítette.
A tiszt közben közös megegyezéssel távozott a testülettől, teljes fizetés mellett, majd még a nyomozás lezárulta előtt új munkahelyre került.
A lap emlékeztet, hogy Országgyűlési Őrséget Kövér László házelnök javaslatára 2012-ben hozták létre a Parlament épületének, illetve a Kossuth tér egy részének védelmében. A testület szervezetileg is elkülönül a többi hazai fegyveres szervezettől, és külön egyenruhát is kapott az alapításkor. Az őrség az elmúlt években komoly fegyverarzenált halmozhatott fel: ebbe a sokkolóktól és a mesterlövészpuskákon át a gránátvetők is beletartoznak.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt