Az időjárási frontok elkerülnek bennünket a hét második feléig, amikor majd némi változásra számíthatunk, addig az emelkedő hőmérséklet mellett a nyugalomé a főszerep.
Pénteken már több lesz felettünk a felhő, szórványosan záporok és zivatarok is kialakulhatnak.
Kapcsolódó
Kedden túlnyomóan felhőtlen, napos, száraz idő várható, legfeljebb néhol lehet kevés gomolyfelhő. A Tiszántúlon és helyenként a Dunántúlon megélénkülhet az északias szél, de nagyrészt mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 31 fok között várható. Késő estére 15 és 23 fok közé hűl le a levegő – közölte a HungaroMet.
Szerdán is marad a zavartalan napsütés, és újra melegedni kezd az idő: ezen a napon már 29 és 34 fok között alakul a csúcshőmérséklet, a hajnal azonban még mindenhol felfrissülést hoz. A délies szél nyugaton, északnyugaton helyenként élénk lehet.
Csütörtökön már nem lesz mindenhol zavartalan a napsütés, de jelentős csapadék továbbra sem valószínű. Elsősorban északon, északnyugaton fordulhat elő egy-egy zápor, zivatar. Északon többfelé megélénkül a délnyugati szél. A csúcshőmérséklet 31 és 37 fok között valószínű.
Pénteken egy hidegfront hatására a megnövekvő gomolyfelhőkből szórványosan várható zápor, zivatar. Feltámad az északnyugatira forduló szél. Délután 29-37 fokra van kilátás, melegebb délkeleten lesz.
Szombaton szeles idő várható, elszórtan még lehetnek záporok, zivatarok a napos időszakok mellett. Mindenhol enyhül a kánikula, a maximumok 27 és 32 fok között alakulhatnak - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Saját szemével láthatja, ahogy egyszerre öt terepjáró fordul meg teátrálisan az M7-esen

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten
