Egymás után dőlnek meg a melegrekordok. Az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus július 22-én már 17,15 Celsius-fokos globális átlaghőmérsékletet mért a bolygón. A klímaváltozást figyelő szolgálat figyelmeztetett arra is, hogy
a globális átlaghőmérséklet júniusban már 13. hónapja volt egyfolytában rekordmeleg.
Ennek pusztító hatása pedig rengeteg területen mérhető.
A marokkói Beni Mellal városában legalább 21 ember vesztette életét az extrém hőség miatt - közölte a napokban az észak-afrikai ország hírügynöksége (MAP) a helyi egészségügyi hatóságokra hivatkozva. A városvezetés figyelmeztetést adott ki, hogy az emberek kerüljék az utcán tartózkodást és szükség esetén forduljanak orvoshoz.
Marokkót hőhullám sújtja, az ország egyes térségeiben 48 Celsius fokra is felkúszott a hőmérséklet a helyi meteorológiai szolgálat szerint.
De nem csak itt követelt áldozatokat a forróság.
Az ENSZ jelentése szerint az idei év eddig eltelt szakaszában a hőség miatt 1300 ember halt meg a mekkai zarándoklaton, továbbá mintegy 80 millió gyermek iskoláját kellett bezárni Afrikában és Ázsiában, a Száhel-övezetben pedig rekordmagas volt a kórházi ápolások és halálesetek száma.
Megdöbbentő adat az is, hogy a világ dolgozóinak több mint 70 százaléka, 2,4 milliárd ember van kitéve az extrém hőség magas kockázatának a Nemzetközi Munkaügyi Intézet (ILO) jelentése alapján.
Afrikában a dolgozók megközelítőleg 93 százaléka, az arab országokban pedig 84 százalékuk dolgozik ilyen körülmények között.
Az extrém hőség világszerte évente majdnem 23 millió munkahelyi sérülést, illetve mintegy 19 ezer halálesetet okoz.
Az idegenforgalmat ugyancsak jelentősen befolyásolja a kiemelkedően magas hőmérséklet, a turistákat mind több helyen figyelmeztetik a túlzott hőségre.
A Görögországba, Olaszországba, a Kanári-szigetekre, Spanyolországba, Törökországba és Ciprusra látogatókat is fokozott óvatosságra intik a hatóságok, miután egyes területeken 40 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet.
Magyarország szintén szenved a hőségtől, ezen a héten is több alkalommal elérheti a 37-38 Celsius fokot a hőmérő higanyszála, csak a hajnalok hozhatnak némi enyhülést.
A tartós hőség itthoni következményei közül most csak egyetlen kevéssé ismert aspektust, a vadon élő állatokra gyakorolt hatását emelnénk ki.
Hagyományosan július közepén megkezdődik az őzek párzási időszaka, amelyet a vadásznyelv üzekedésnek hív. Idén azonban úgy tűnik, a trópusi forróság elvette az őzek kedvét a násztól Somogyban.
A sonline által megkérdezett vadászok azt tapasztalják, hogy az őzhöz hasonlóan a szarvas és a vaddisznó is kevésbé mozgékony.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!