Nagy volt az érdeklődés az uniós közbeszerzések iránt
Csaknem százan vettek részt október 15-én a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Kht.-nak az európai uniós közbeszerzési módszerről rendezett szemináriumán – mondta Rixer Judit, az előadást szervező ITDH Euro Info Center (EIC) munkatársa.
A résztvevők főként a kis- és középvállalkozói szektorból kerültek ki, és legtöbben a pályázati esélyek iránt érdeklődtek. Rixer elmondta, hogy többségük szinte kivétel nélkül vett már részt magyar közbeszerzési pályázaton, ugyanakkor csak töredékük „merészkedett” a nagyobb versenyt és ezzel nagyobb kihívást is jelentő uniós piacra.
A konferenciát Spányik Péternek, az ITDH vezérigazgató-helyettesének beszéde nyitotta, majd Bozay Erika szakjogász, az Igazságügyi Minisztérium munkatársa tartott előadást a közbeszerzési eljárások uniós szabályozásáról. A megjelentek legnagyobb érdeklődéssel az ezt követően felszólaló Andrea Bernet-t, a müncheni EIC információs munkatársát hallgatták. A szeminárium mindkét blokkjában előadást tartó Bernet gyakorlati tanácsokkal látta el a résztvevőket. Első előadásában lépésről lépésre vezette le, hogy mi szükséges egy sikeres pályázat elkészítéséhez, illetve praktikus tanácsokat adott a leggyakoribb buktatók elkerülésére. A délutáni blokkban tartott második előadásában Bernet egy konkrét példán szemléltetve a TED adatbázisokat ismertette: az EU hivatalos kiadója által készített, az internetről letölthető adatbázisból az érdeklők ingyenesen szemezgethetnek a pályázatokból.
Berényi Ferenc, az ITDH bécsi kereskedelmi irodájának vezetője az uniós üzleti lehetőségekről tartott előadást. Végül Szóráti Ödön, az uniós közbeszerzési eljáráson nyertes Kipszer-Tüva Kft. ügyvezetője mutatta be saját sikertörténetét. Szóráti szerint a sikeres pályázathoz elsősorban összetartó csapatra, pontosságra, nyelvismeretre és nagyon sok türelemre van szükség.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.