Zöldmezős beruházással épít új, 3500 négyzetméteres gyártócsarnokot a hódmezővásárhelyi März Fashion Kft. A tavaly az egyik legnagyobb német férfiinggyártó Olymp-csoport tulajdonába került társaság jelenlegi telephelye mellett már megvásárolta a bővítéshez szükséges területet, ahol saját erőből és pályázati forrásokból több mint 600 milliós beruházást kíván végrehajtani. A tervek szerint az új üzemrészhez egy logisztikai központ, valamint egy új irodai szárny is csatlakozik majd. A beruházással párhuzamosan mintegy 150-200 fős létszámbővítést tervez a jelenleg 440 dolgozót foglalkoztató cég. Pálinkás Péter, a társaság gazdasági igazgatója a Délmagyarországnak elmondta, a termelés tavaly a duplájára nőtt, az anyacég által rendelt 800 ezer darabból azonban így is csak 680 ezer készült el, főként az alvállalkozóikkal kapcsolatos minőségi problémák miatt. A gazdasági igazgató szerint az egyik legnagyobb gond a szakember-utánpótlás, a társaság ezért egy helyi szakképző iskolával indított saját képzési programot.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás