Jámbor András, a VIII. és IX. kerületet magában foglaló Budapest 6. választókerületének képviselője (az új választókerületi felosztásban ez a 2. számú választókerület lesz) szombaton közösségi oldalán jelentette be, hogy jövőre újraindul az országgyűlési választásokon.
A Szikra Mozgalom politikusa elmondta, hogy „itt helyben most az a célunk, hogy megőrizzük azt a rendszerváltást, amit az utóbbi években újra és újra elértünk, és hogy legalább 25 százalékkal megverjük a Fideszt, ezzel még egy negyed mandátumot áthozva a Fidesz oldaláról a rendszerváltás oldalára”.
Véleménye szerint ezzel a lépésével hozzájárulhat ahhoz, hogy „a rendszerváltó közösség többi része oda tudja koncentrálni az erőforrásait, ahol eldől a rendszerváltás: Kecskemétre, Balmazújvárosra, Szekszárdra, a billegő választókerületekre”. Ezzel nyilvánvalóan a Tisza Pártra utalt, amely Magyar Péterék tervei szerint mind a 106 egyéni választókörzetben jelöltet fog állítani, sőt maga a pártelnök már be is jelentkezett a hegyvidéki választókerületi indulásra.
Jámbor szerint Budapesten a választást csak elveszíteni lehet.
A kampányt elmondása szerint Baranyi Krisztina és Pikó András polgármesterek, valamint több száz aktivista támogatásával izzítja be.
A fővárosban 2022-ben egy kivételével az összes választókerületet ellenzéki képviselő nyerte, akik közül többen is jelezték vagy utalásokat tettek már rá, hogy el fognak indulni 2026-ban is, ehhez csatlakozott most az Országgyűlésben a Párbeszéd frakciójában ülő Jámbor is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Vérengzés volt a Floridai Állami Egyetemen

Se Ukrajna, se Nyugat-Balkán: két szék közé zuttyanhat az Európai Unió

Már feni a késeit az ellenség, de Európa tétlenül nézi

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Nyomás alatt a pedagógusok - Már minden tizedik diákkal gond van

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

Kiderült, mennyit visz haza egy átlagos magyar nettóban
