Július elsejétől 40 százalékos támogatási intenzitás mellett kilencmilliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások környezetterhelést csökkentő beruházások megvalósítására − mondta tegnap Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára. Családi házak felújítási pályázataira egy korábbi széndioxidkvóta-értékesítésből 4,4 milliárdos pályázati forrás nyílik meg, várhatóan még a nyáron (a tárca korábban május végére ígért ilyen programokat). Az államadósság-csökkentés miatt idén költségvetési többletforrások nem állnak rendelkezésre hasonló programok megvalósítására, azok csak a kvótaértékesítésből befolyó bevételek terhére finanszírozhatók. Magyarország még 100 milliárd forint feletti értékben rendelkezik értékesíthető kvótával, a panelprogramban felújításra váró újabb, mintegy 23 ezer lakás korszerűsítésének lehetősége ebből teremtődhet meg 2011 végéig − tette hozzá Bencsik. A politikus szerint KEOP-forrásokból az elmúlt fél évben 198 hazai kkv kapott támogatást, megújuló energia hasznosítására pedig idén eddig hét pályázó négymilliárd forintot nyert.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát