Pénteken borult lesz az ég. A délkeleti tájakon jellemzően eső várható, másutt az esőt havas eső, havazás válthatja,
a legtöbb hó a Dél-Dunántúlon valószínű, az Észak-Dunántúlon legkisebb a csapadék esélye.
A Dunántúlon megélénkül, főleg az északi részein megerősödik az északi szél, kora estétől már északkeleten is lehetnek erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 6 fok között várható. Késő estére -3 és +2 fok közé hűl le a levegő - közölte a HungaroMet.
Szombaton sokfelé élvezhetjük a napsütést, de az ország déli felén és a középső tájakon még lesznek erősebben felhős körzetek. Számottevő csapadék nem várható, de kezdetben a felhősebb tájakon még szállingózhat a hó. Többfelé élénk, erős lesz az északias szél. Fagyos lesz a reggel, néhol -10 fok köré csökkenhet a hőmérséklet, napközben pedig 0-5 fokot mérhetünk.
Vasárnap változóan-erősen felhős időre számíthatunk, de lesznek borongós tájaink is, viszont említésre méltó csapadék sehol sem várható. Helyenként élénk lesz az északi, északkeleti szél. Reggel helyenként ismét mérhetünk -10 fok körüli értékeket. Kora délután -1 és +4 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.
Hétfőn és kedden az ország nagy részén sokat süt majd a nap, számottevő csapadék nem várható. Hétfőn többfelé élénk lesz az északi, északkeleti szél, majd keddre szinte mindenhol mérséklődik, legyengül a légmozgás. A reggelek nagyon hidegek lesznek, néhol -15 fok köré is lehűlhet a levegő. Délutánonként -2 és +4 fok közötti maximumokra van kilátás - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Rábólintottak az egészségügyi dolgozók monitorozására

Nem elég, hogy elpusztultak, milliókért szállítják el a döglött halakat a Velencei-tótól
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Aki nyugdíjat akar, meneküljön, nem lesz ez így jó

Automotive Summit: Lenéztünk a szakadék mélyére és kiderült hogy ez mégsem annyira nem jó

Nem is gondolná, kinek a cégét veszi meg a magyar takarítókirály

Nyugdíjbombán ül Európa – Magyarország fogyása már dobogós

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció
