Hétfőn nagyobb eséllyel az Észak-Dunántúlon lehetnek kevésbé felhős, napos tájak, máshol nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
Hozzávetőlegesen hazánk keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső. Északnyugaton mutatkozik a legkisebb esély csapadékra.
Napközben ismét többfelé megélénkül a délies szél, helyenként erős széllökések is előfordulnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között alakul, de az északkeleti országrészben ennél pár fokkal hűvösebb, míg északnyugaton melegebb helyek is előfordulhatnak. Késő estére 11 és 17 fok közé hűl a levegő – közölte a HungaroMet.
Kedden sokfelé indulhat esősen a nap, majd délután még a Dunántúlon, valamint északon és északkeleten alakulhat ki helyenként eső, zápor. Napközben a déli tájakon és az Alföld középső részén sokfelé felszakadozik a felhőzet, és pár órára kisüt a nap. Élénk, erős lesz a délkeleti szél. Délutánra 14 és 23 fok közé melegszik a levegő, északon, északkeleten marad hűvösebb az idő.
Szerdán már sok napsütésre számíthatunk, de délután elszórtan nyugaton átmeneti jelleggel egy-egy zápor kialakulhat. A déli, délkeleti szél élénk, északnyugaton erős lesz. A csúcshőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.
Csütörtökön több felhő lesz felettünk, a legtöbb napsütésre északkeleten van kilátás. A Dunántúlon helyenként záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Sokfelé továbbra is szeles marad az idő. A legmelegebb órákban 21-28 fokot mutathatnak a hőmérők, keleten mérhetjük a legmagasabb értékeket.
Pénteken többfelé kialakulhat eső, zápor, zivatar. A legmagasabb hőmérséklet 15 és 23 fok között alakul - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már