Budapesti hídfőállást épít az Euronics elektronikai szakáruházlánc, ennek egyik alapköve lesz a most nyíló, Mega névre keresztelt, 1500 négyzetméteres budaörsi üzlet. (Az Euronics-hálózatban eddig nem volt ilyen nagy alapterületű bolt, főként kis vidéki szakáruházak működnek a láncban.) Ezzel egy időben ugyanekkora egységet nyit Budakalászon, illetve az ősszel nyitó Köki bevásárlóközpontban. A hídfőállás további pillére a Corvinban levő áruház is. Ezekkel Budapesten és az agglomerációban hét egysége működik, amit októberben 11-re kíván növelni.
A vidéken erős, ott 15 százalékos, Budapesten kétszázalékos piaci résszel bíró áruházlánc régóta igyekszik a fővárosba, most azonban az Electro World agóniájával piaci lehetősége is van a felfutásra. Az Electro World korábbi pozíciójának megszerzését jelzi, hogy Budaörsön és Budakalászon is a korábbi brit Dixon's-csoporthoz tartozó lánc bérleményeibe költözött. Így kedden a híres budaörsi elektronikai áruházat immár másodjára adják át a vásárlóknak. Az Euronics tulajdonosai, a Vöröskő Kft. és a Bravotech Kft., hasonlóan a budaörsi áruház korábbi tulajdonosaihoz, átütő marketingkampányra készülnek az áruház piaci bevezetésére.
Az Euronicshez jelenleg 62 egység tartozik, s forgalma meghaladja a húszmilliárd forintot. A tulajdonosok az új budapesti üzletektől már az idén egymilliárd forint forgalmat remélnek, ami éves szinten 15 százalékos bevételnövekedést jelent. Az elektronikai lánc nem szeretné raktárként használni a nagy alapterületű áruházakat. Az árukészletet és az eladási technikát is úgy dolgozta ki, hogy minél nagyobb áruforgási sebességet érjen el.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót