Szerte a világon pénzügyi szakemberek, kis- és nagybefektetők több generációja nőtt fel a részvénypiac bibliájának nevezett könyvön, Benjamin Graham először 1949-ben megjelent − majd négyszer is átdolgozott − Az intelligens befektető című művén. Az 1976-ban lehunyt Graham tanításain nem fogott az idő, amit leghíresebb tanítványának, Warren Buffettnek az eredményei is igazolnak. A befektetési guru bevallása szerint ez a könyv adta meg befektetői karrierjének legnagyobb lökését − talán ezt hálálta meg azzal, hogy a magyar kiadás alapjául szolgáló, a kiváló amerikai szakíró, Jason Zweig által elvégzett 2003-as átdolgozáshoz ő írta az előszót és a függeléket. A Lénárt Szabolcs fordításában megjelent magyar kiadáshoz Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója írt előszót (a könyv társkiadója az OTP Private Banking és az OTP Treasury).

Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak