Pénteken átadták a forgalomnak az M7-es autópálya Balatonaliga és Zamárdi közötti 21 kilométeres új szakaszát. Az M7-es felújítására két programot dolgoztak ki, amelyből az egyiket a mostani átadással teljesítették. A tavaly márciusban elkezdett munkálatok során felújították az Érd és Balatonaliga közötti szakaszt, Székesfehérvár és Érd között a bal pályán kiépítettek egy harmadik sávot Budapest felé, valamint kicserélték a vízelvezető rendszert és felújítottak 108 hidat, illetve aluljárót. A fenti munkálatokra 31,8 milliárd forintot költöttek. Az M7-es teljes felújításának második szakaszával ez év november 30-ig végeznek, a bal pályán folyó munkálatok a tervek szerint 26,2 milliárd forintba kerülnek.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.