Az első négy és fél hónapban elsősorban a gabona, a sertés, a baromfi, a zöldség és gyümölcs kivitelét támogatta Magyarország a WTO-keret terhére, a felhasználható támogatás 21 százalékával, 7,52 milliárd forinttal. Ennek az összegnek több mint felét, összesen 3,94 milliárdot fordítottak a sertés- és a baromfiexport támogatására. Május közepéig 829 millió forinttal támogatta Magyarország mintegy 531,2 ezer tonna búza exportját. Az éves exporttámogatásban részesíthető magyar búzamennyiség 2,54 millió tonna, amelynek kivitelét 3,6 milliárd forinttal támogathatja a magyar állam, tehát a búzakivitelt idén még csaknem 3 milliárd forinttal lehetne támogatni. Egyelőre azonban kérdés, lesz-e elegendő exportárualap, miután a szakemberek - a kenyérgabona vetésterületének csaknem 40 százalékos csökkenése miatt - idén egyáltalán nem is számítanak exportálható búzára. Gyümölcsfélékből a támogatással kiszállítható idei mennyiség 325 ezer tonna, ezt 4,3 milliárd forinttal lehet támogatni. Ebből az ötödik hónap közepéig 678 millió forint fogyott el, miután az éves keret kevesebb mint tizedét, 21,6 ezer tonna árut vittek ki. Zöldségfélékből 5,9 ezer tonnát, ami viszont alig több mint 1,7 százaléka a támogatással kiszállítható 341,8 ezer tonnának. A zöldségek exportját 228 millió forinttal támogatták az első négy és fél hónapban - szemben az idén felhasználható 5,7 milliárd forinttal. Az idén összesen 163 millió forint támogatással kivihető, 54 ezer tonna cukorból 5,6 ezer tonnát szállítottak ki külföldre május közepéig, 13 milliós támogatással. A kivitt 28 tonna tejtermék exportját csupán 4 millió forinttal támogatták - szemben a 657 millió forint éves kerettel, amely 14 ezer tonna tejáru kivitelére vonatkozik. Az italok exporttámogatása május közepéig 2 millió forint volt, míg a teljes évben 3 milliárd forint lehet. Május végéig egyáltalán nem szállítottak ki exporttámogatással - a búzán és a kukoricán kívül - gabonaféléket, olajos magvakat, napraforgóolajat és juhot, illetve juhhúst. Ezekre az áruféleségekre az éves exporttámogatási keret összesen 1,8 milliárd forint. L. L.