A Bikás park és az Újbuda-központ megálló között lakók keserűségéről az Index készített riportot.

Ebből kiderül, hogy egy, a Zámori utcában lakó férfi otthonában a föld alatt keletkező rezgések még a karácsonyfájáról is levibrálták a díszeket, noha a házuk több mint 25 méterre van az északi alagúttól.

Morajlik a föld

Az érintett lakosságot az építés megkezdésekor a beruházó arról tájékoztatta, hogy a Zámori utcai ingatlanok alatt 15 méter mélyen lesz a sín koronaszintje, de nem kell semmitől sem tartaniuk, mert az alagutakban a munkákat követően nem lesz semmiféle rezgés, a szerelvények csillapított pályán haladnak majd. 

A 2013 novemberében kezdődő próbafutások idején azonban a nyomvonal felett lakók számára világossá vált, hogy ez nincs így. 

A FÉRFI TUD OLYAN ESETRŐL IS, AMIKOR A BÁRTFAI UTCA, PETZVAL JÓZSEF UTCA SARKÁN AZ ÉPÜLET FÖLDSZINTI LAKÁSA ALATTI PINCEFÖDÉM IS ERŐSEN KÁROSODOTT, MÁSHOL MEGREPEDTEK A FALAK.

Majdnem megőrültem, amikor hallottam, hogy morajlik alattunk a föld, rezegnek a bútoraink, a poharak a szekrényben, és nem tehetünk semmit ellene! Jelenleg közel ötszázszor mennek el a szerelvények naponta

– mondta el az idős férfi.

A lakók és megbízottjuk azonban biztosak abban, hogy a két alagút közül az egyikben nem megfelelő a vibrációcsillapítás, és nem ők az egyedüliek, akiknek ez megkeseríti a mindennapjaikat. 

KÖZEL HÁROMSZÁZHARMINC CSALÁD VALAMELYIK TAGJA ÍRTA ALÁ A TILTAKOZÓ PETÍCIÓT, ENNYIEN JELEZTÉK, HOGY ÉRZÉKELIK A KELLEMETLEN REZGÉST. AZ ÉRINTETTEK SZÁMA EZRES NAGYSÁGRENDŰ LEHET.

A giliszták sorsa is nehéz

A földigiliszták is érzékenyen reagálnak az olyan talajban történő változásokra, mint amilyenek a rezgések, a talajművelés, a talajtömörödés és a növényvédő szerek használata, ezért gyakran használják őket a talaj egészségének indikátoraként. 

MEGFIGYELTÉK, HOGY A SZEIZMIKUS REZGÉSEK A FÖLDIGILISZTÁKAT ELŐCSALOGATJÁK A TALAJBÓL, JELEZVE A VIBRÁCIÓS INGEREKRE VALÓ ÉRZÉKENYSÉGÜKET.

Érzékelésük tehát kiváló, ahol számukra kedvezőtlen körülményeket észlelnek, egyedszámuk is csökken – magyarázza Balog Emese, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet kutatója, akinek arról nincs tudomása, hogy a metró építését megelőző környezeti hatástanulmány élővilágot érintő hatásainak vizsgálata kiterjedt volna a földigilisztákra, de ha ez a nyomvonal felett lakók által is jól érzékelhető, akkor minden bizonnyal a földigiliszták is érzékelik a vibrációt.